Magyarország

2011.07.04. 20:02

Szabadlábra helyezték Szilvásy Györgyöt

Budapest  (MTI) - Szabadlábra helyezte Szilvásy György korábbi titokminisztert a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa hétfőn.

Budapest  (MTI) - Szabadlábra helyezte Szilvásy György korábbi titokminisztert a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa hétfőn.    A kora estig tartó tárgyalás után Sebes Péter, az egykori tárcavezető ügyvédje azt közölte, hogy védencét kémkedéssel gyanúsítja az ügyészség. A védő a helyszínen várakozó újságíróknak elmondta, hogy az ügyész fellebbezett a döntés ellen, így az még nem jogerős.

    A volt miniszter ügyvédje azt mondta, hogy a részletekről nem beszélhet, mert azok államtitkot képeznek.

    Szilvásy Györgyöt - akit bilincsben vezettek a tárgyalóterembe - péntek éjszaka vették őrizetbe; a Gyorskocsi utcai börtönben tartották fogva, ahonnan hétfő este, fél nyolc előtt lépett ki. Szilvásy György a rá várakozó újságíróknak nem kívánt nyilatkozni.

    Szilvásy Györggyel együtt a délutáni órákban egy másik férfit is bilincsben vezettek be a tárgyalásra. Sebes Péter róla annyit mondott, hogy a férfi nem közszereplő.

    Galambos Lajost, a polgári elhárítás volt vezetőjét kedd este gyanúsítottként hallgatta ki a Budapesti Katonai Ügyészség. A kémkedéssel gyanúsított volt vezetőt pénteken házi őrizetbe helyezte a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa. Szombaton gyanúsítottként hallgatták ki, majd szintén őrizetbe vették Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóját.

    Hétfőn több napilap is azt írta, hogy a katonai ügyészség bűnpártolással gyanúsítja Laborc Sándort a kémkedéssel meggyanúsított Galambos Lajos ügyében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!