Magyarország

2010.12.28. 15:21

100 fős ebéd a krízisből kikerült családoknak Szolnokon

<p>Vendégül látta egykori lakóit a szolnoki Családok Átmeneti Otthona kedden. A hagyományos ebéden 9 éve azok vesznek részt, akiknek sikerült újrakezdeniük életüket, és önerőből kikerültek az otthonból, tájékoztatott az intézmény igazgatója..</p>

Szolnokon 100 fős ebéden látta vendégül sikeresen új életet kezdett egykori lakóit a Családok Átmeneti Otthona. Az intézmény kilenc éves hagyományt folytat ezzel a vendégséggel, amikor azokat a családokat hívja meg, amelyek újrakezdése sikeres példaként szolgálhat a krízisbe kerülteknek. Sinkáné Bártfai Katalin, az otthon vezetője elmondta, hogy az ország minden pontjáról érkeztek vendégek az ünnepi ebédre, volt aki hajnal négy órakor indult el, hogy Szolnokon lehessen.

Az ebédet megelőző beszélgetésen a jelenlegi lakók is részt vettek. Az itt elhangzottak szerint a krízisbe került családok közül azok tudtak ismét talpra állni, amelyek valamilyen "szunnyadó", elnyomott, vagy eddig rejtett értéket fedeztek fel magukban, vagy számíthattak családtagjaikra, mondta el az igazgató.

A Családok Átmeneti Otthona jelenleg is teltházzal működik Szolnokon, több mint negyven felnőtt és gyerek lakik itt átmenetileg, és a krízisszállóra is beköltözött egy bántalmazott család.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!