Magyarország

2010.10.21. 19:35

Rettegnek a pszichiátriai ápolók - RTL Híradó

<p>Ez elmúlt négy évben nőtt a pszichiátriai osztályokon dolgozók veszélyérzete, tízből hat dolgozót pedig ért is már támadás a munkahelyén. Ez derül ki egy nemrég elkészült felmérésből - számolt be az RTL Híradó.</p>

303 emberből mindössze 7 mondta azt, hogy soha nem fenyegették meg és az emberek 25 százaléka fél attól, hogy ha kimegy az intézetből akkor megvárják, és vagy őt vagy a családját bántalmazás érheti - mondta Tunyi Tünde, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara pszichiátriai tagozatvezetője.

Négy éve, amikor először volt ilyen kutatás, ez a probléma még elenyésző volt. Ma már tízből nyolcan nem érzik magukat biztonságban a munkahelyükön, több mint 60 százalékukat pedig bántalmazták már. A kutatást végző szakemberek régóta úgy vélik, hogy a konfliktuskezelés oktatása lehet a megoldás. Ez külföldön már bevált, de nálunk még nincs.

A pszichiátriai társaság vezetője szerint a biztonsághoz megfelelő létszám is kell. A klinikai pszichiáterek számát meg kellene duplázni, és ugyanez vonatkozik a nővérekre és szakdolgozókra is - mondta Kurimay Tamás, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke.

Korábban a szakdolgozói kamara azt is kérte, hogy szigorúbban szankcionálják az őket ért támadásokat. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása szerint jövő ősszel kerülhet a parlament elé a büntető törvénykönyv szigorítása, amelyben felülvizsgálnak minden egyes büntetési tételt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!