Magyarország

2010.10.06. 15:09

Hatáskör híján nem bontat szobrot és neveztet át közterületet a parlament

<p>A Fidesz álláspontja szerint nem tartozik az Országgyűlés hatáskörébe olyan nyilatkozat elfogadása, amely kezdeményezi az önkormányzatoknál Károlyi Mihály Parlament melletti szobrának eltávolítását, vagy a Roosevelt tér átnevezését Széchenyi Istvánéra.</p>

Ezzel utasította el a törvényhozás kulturális bizottsága a Jobbik négy határozati javaslatának tárgysorozatba vételét szerdán. A Jobbik azért szeretné  például a Károlyi szobrot átszállítatni a Mementó szoborparkba, mert szerintük hazaáruló volt.

Károlyi Mihály hazaáruló volt, mert 1918-ban 1,2 millió katonát szerelt le, miközben háború volt, és megszálló csapatok vonultak az országba - mondta Hegedűs Tamás (Jobbik) annak indokolásakor, hogy javasolják Károlyi szobrának eltávolítását és a Mementó szoborparkba szállítását. Helyébe pedig visszatennék Tisza István egykori miniszterelnök szobrát.

A Jobbik tudja, hogy az Országgyűlésnek nincs hatásköre ilyen kérdésben, ezért azt szeretnék, ha a törvényhozás politikai nyilatkozatot fogadjon el, amelyben felkéri az érintett önkormányzatot a szoborcserére. A Jobbik azt is javasolja, hogy ehhez hasonlóan járjon el a parlament Doktor Sándor - szerintük szintén hazaáruló - pécsi szobrának lebontatása érdekében. Átneveztetnék a Roosevelt teret Széchenyi István térre, a Moszkva tér pedig visszakapná Széll Kálmán egykori miniszterelnök nevét.

L. Simon László (Fidesz) bizottsági elnök szerint az Országgyűlésnek a hatáskörébe tartozó ügyekkel kell foglalkoznia, ez nem az, a pártok pedig a helyi képviselő testületekben kezdeményezhetik az ilyen eljárásokat. A közterületi szobrok sorsán el kell gondolkodni, de ezek bonyolult kérdések, a Jobbik igényei részben jogosak, de nem ide tartoznak - mondta L. Simon, hozzátéve: a Lánchíd melletti tér korábban nem viselte Széchenyi István nevét. Pálffy István (KDNP) támogatná a benyújtottnál általánosabb szövegű politikai nyilatkozat megszerkesztését, mert noha "mélyen egyetértve" olvasta a Károlyi Mihályra és a többire vonatkozó elképzeléseket, de szerinte sem parlamenti hatáskörről van szó.

A bizottság fideszes többsége végül tartózkodott a szavazásnál. Ezzel a Jobbik igenjeivel sem vették tárgysorozatba a javaslatokat.
- Független Híürgynökség -

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!