2010.08.06. 05:31
Ma iktatják be Schmitt Pál köztársasági elnököt
<p>Ünnepélyes keretek között pénteken délelőtt tartják Schmitt Pál köztársasági elnöki beiktatását a budapesti Szent György téren. Hivatalosan már éjfél óta Schmitt Pál az államfő a leköszönő Sólyom László helyett.</p>
A hivatalos péntek délelőtti ünnepségen - amelyet a televízió is közvetít - beszédet is mond Schmitt Pál. A Köztársasági Elnöki Hivatalt (KEH) már csütörtökön délután átvette az új államfő elődjétől.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint a beiktatási ünnepség miatt már csütörtökön délután hat órától nem lehet autóval megállni a Dísz téren és a Kapisztrán téren, illetve a Színház utca mindkét oldalán. A korlátozás pénteken délután két óráig tart.
- Független Hírügynökség -