Magyarország

2010.06.29. 16:10

A MOSZ a gazdák kárainak enyhítését kéri

<p>Kedvezményes hitel, a területalapú támogatásból előleg és a korábbiaknál lényegesen magasabb összegű agrárkár-enyhítési alap - többek között ezt szeretné elérni az elmúlt hetek csapadékos időjárása után a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége.</p>

Összesítéseik szerint csaknem 200 ezer hektár állt az elmúlt hetekben víz alatt, 150 ezer hektárnyi terület pedig túlnedvesedett. Ez azt jelenti, hogy az ár- és belvíz- illetve a viharkárok a mezőgazdaságilag művelt területek ötödén jártak súlyos következményekkel.

Az elmúlt időszakban országszerte annyi eső esett, mint máskor félév alatt. A mezőgazdasági gazdálkodókat ért veszteségek hatalmasak: csaknem 200 ezer hektár állt víz alatt, 150 ezer hektár pedig túlnedvesedett. Összességében az ár- és belvíz- illetve a viharkárok a mezőgazdasági területek ötödén okoztak súlyos károkat. Egyes dombvidékeken pedig a sok eső miatt a talajpusztulás olyan mértékű, hogy a kárt szinte fel sem tudják mérni, a helyrehozatal jó esetben is évtizedek alatt történhet meg - olvasható a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) közleményében.

Az agrárszervezet ezért a gazdálkodók kárainak enyhítése érdekében azt kéri a kormánytól, hogy haladéktalanul kezdeményezze az Unió bizottságánál, hogy a termelőknek szóló területalapú támogatásból előleget kapjanak. Emellett azt is szeretnék, ha az agrárkár-enyhítési alapot a korábbiakhoz képest nagyságrendekkel növelnék állami forrásból az ár- és belvízkárok mérséklése érdekében. A MOSZ szerint szükség van arra is, hogy a kárt szenvedettek idén mentesüljenek a közterhek, illetve hitel visszafizetési kötelezettségeik alól és külön támogatásban részesülhessenek a vis maior alapból. Mivel a gazdák tetemes árbevétel-kieséssel számolhatnak, így a súlyos likviditási zavarok áthidalására hosszú lejáratú, kedvezményes kamatozású, államilag garantált hitelt szeretnének.

A MOSZ számításai szerint idén 4 millió tonna körüli búzatermés betakarítására van reális esély. A gabonatermesztők többsége viszont várhatóan nem tudja elkerülni a veszteséget, mert a gabonapiac jelenlegi árai nem képesek kompenzálni a költségeket.
- Független Hírügynökség -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!