Magyarország

2007.09.20. 06:08

Sokba kerülhet az ötvenmillió

<p>Néhány millió forinton múlt, hogy az ügyészség különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsította meg Zuschlag János MSZP-s politikust - írja a Népszabadság.</p>

Ha az okozott kár nem haladta volna meg ugyanis az ötvenmillió forintot, akkor csak jelentős kárt okozó csalással gyanúsítanák - ezért legfeljebb 5 év börtönt lehet kapni, de az is elképzelhető, hogy mindössze pénzbüntetést szab ki a bíróság.

Kapcsolódó cikkek
Zuschlag JánosékZuschlag János

A szocialista politikust kihallgatásra idézték be szerdán a Bács-Kiskun megyei főügyészségre, de onnan már nem engedték el, őrizetben van, és az ügyészség kezdeményezte előzetes letartóztatását.

A mostani gyanú alapján, ha elítélik Zuschlagot, akkor 5-20 évig tarthatja börtönben a bírósági ítélet. Fennáll a szökés, illetve az eljárás akadályozása, meghiúsítása a gyanúsítottak részéről, ezért indokolt az őrizetbe vétel. A megyei ügyészség vezető-helyettese nem közölte, pontosan kik a gyanúsítottak, de a Független Hírügynökség információi szerint köztük van egy jelenlegi és egy volt megyei szocialista képviselő, egy fővárosi, kerületi önkormányzati képviselő, Zuschlag titkára, és a Fiatal  Baloldal egy tagja is, valamint a kecskeméti közgyűlés egyik volt, szintén szocialista képviselője.

Lendvai Ildikó is megszólalt
Borzasztóan kellemetlennek nevezte Lendvai Ildikó a Zuschlag-ügyben kialakult helyzetet csütörtökön a Nap-kelte című tévéműsorban. Az MSZP frakcióvezetője azt mondta: valószínűleg nem kezelték jól eddig a volt országgyűlési képviselő ügyeit. Ezután országos pártfunkciót nem kapott, Kiskunhalason választották meg helyi elnöknek. Az MSZP frakcióvezetője a műsorban úgy fogalmazott: valószínűleg hiba volt, hogy ezután megyei alelnök lett Zuschlag János.Az MSZP ebben a helyzetben két dolog között választhatott - mondta Lendvai Ildikó. Egyrészt önvédelmi reflexből elzárkózik a gyanúba keveredett politikustól, és ha ártatlansága bebizonyosodik, akkor újra megválaszthatnák. A másik lehetőség az, hogy akkor zárják ki a pártból, ha kiderül: bűnös.
Az MSZP az utóbbit tette, de ez valódi dilemma, és nem biztos, hogy jól tették - fogalmazott a frakcióvezető. Lendvai Ildikó arról is beszélt: ki kell találni ilyen gyanús esetekre olyan megoldást, hogy meglegyen a megfelelő távolság, de "ne süsse a bűnösség bélyegét" a gyanúba keveredett személyre.

Lendvai Ildikó elmondta: a Terror Házánál történt incidens után lemondatták parlamenti képviselőségéről Zuschlag Jánost, aki a Holokauszt áldozatain viccelődött. Nézze meg!

Egyelőre nem tett vallomást - az ügyvéd meglepődött

Meglepődött az őrizetbe vételen Zuschlag János védőügyvédje, hiszen csak az eljárás utolsó szakaszában minősítették bünszervezetben elkövetett cselekménnyé az ügyet - mondta csütörtökön a Független Hírügynökségnek Kovács M. Gábor.

Az ügyvéd pénteken a szegedi tárgyaláson mindent el fog követni azért, hogy ne helyezzék előzetes letartóztatásba a szocialista politikust, noha ezt az ügyészség már kezdeményezte.Az ügyvéd személyesen még nem találkozott védencével és telefonon is csak a tárgyalás technikai részleteiről konzultáltak. Kovács M. Gábor csütörtökön Kecskemétre utazik, ahol jelenleg őrizetben tartják Zuschlag Jánost. Zuschlag egyelőre nem tett vallomást.

A védőügyvéd gazdasági büntetőügyként kezeli az eljárást, abba nem akarja belekeverni a politikát. Kovács M. Gábor cáfolta, hogy vissza akarná adni az ügyet, ugyanakkor hosszú évekig tartó eljárásra számít - tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!