Magyarok kenyere – Több mint 100 tonna búza gyűlhetett össze

Somberek, 2014. július 31. Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere (j) és egy adományozó Kolozsvárról érkezett búzát pakol a Magyarok kenyere program Baranya megyei társrendezvényeként megrendezett búzagyűjtő napon Sombereken 2014. július 31-én.
Somberek, 2014. július 31. Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere (j) és egy adományozó Kolozsvárról érkezett búzát pakol a Magyarok kenyere program Baranya megyei társrendezvényeként megrendezett búzagyűjtő napon Sombereken 2014. július 31-én. - © MTI Fotó: Sóki Tamás
Somberek, 2014. július 31., csütörtök (MTI) – A tavalyinál is több búza gyűlhetett össze a Magyarok kenyere program keretében az összesítések eddigi adatai alapján – mondta Pécs alpolgármestere csütörtökön Sombereken.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara baranyai szervezete által szervezett búzagyűjtő napon Nagy Csaba újságíróknak elmondta, hogy 2013-ban 100 tonna volt a felajánlott mennyiség, idén eddig 87 tonnáról tudnak. Bár a gyűjtés csütörtökön befejeződik, az összesítések még folynak és az összmennyiség az előzetes becslések szerint meghaladja az előző évit – jegyezte meg.

Hozzátette: tavaly 800 cég, gazdálkodó és önkormányzat ajánlott fel gabonát, számuk idén ezernél több lesz.
Rittlinger József, a kamara baranyai elnöke arról szólt, hogy csak a sombereki gyűjtőpontra több mint félszázan 11,2 tonna búzát hoztak, két és félszer többet, mint az előző évben.

A 2011-ben Pécsről indult, a nemzeti összetartozást és a szolidaritást jelképező kezdeményezés keretében az ország minden megyéjéből és a külhoni területekről összegyűjtött és összeöntött búzából készülő liszt nagy részéből ezúttal nemcsak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, hanem a kárpátaljai Nagydobronyi Református Irgalmas Samaritánus

Gyermekotthon lakónak kenyérszükségletét is fedezni szeretnék.

A Magyarok kenyere programban augusztus 17-én a mohácsi Szent Miklós Vízimalomban összeöntött búzából előállított lisztből, verbőci vendégkovász és parajdi só felhasználásával sütik augusztus 20-én az állami ünnepre szánt, a Szent Jobb-körmeneten megáldott kenyeret. Ugyanígy a Páva Zsolt, Pécs polgármestere és Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által a pécsi Magyarok kenyere ünnepen felszelt kenyeret, továbbá azt az ezer cipót is, amelyet a Pécsi Jótékony Nőegylet árul augusztus 20-án, hogy a befolyt összegből rászoruló gyermekek étkeztetését segíthesse.

Korinek László jogászprofesszor, akadémikus, a Magyarok kenyere ötletgazdája a közelmúltban, a program idei eseményeiről tartott sajtótájékoztatón azt mondta: ezúttal is tavalyihoz hasonló felajánlásra, azaz mintegy 100 tonna búzára számítanak.

A jótékonysági akció első évében 10 tonna, 2012-ben 25 tonna, tavaly pedig már 100 tonna búzát sikerült összegyűjteni. Utóbbihoz 77 tonnával járult hozzá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

– MTI –