Magyarok kenyere – Minden magyarországi megyébe és a határon túlra is jut a megőrölt lisztből

Akt.:
Pécs, 2015. július 1. Búza és lisztes zsák a Magyarok Kenyere program sajtótájékoztatóján a pécsi Magtár Látogatóközpontban 2015. július 1-jén.
Pécs, 2015. július 1. Búza és lisztes zsák a Magyarok Kenyere program sajtótájékoztatóján a pécsi Magtár Látogatóközpontban 2015. július 1-jén. - © MTI Fotó: Sóki Tamás
Pécs, 2014. július 1., szerda (MTI) – Idén a Vajdaságból, Székelykevéről érkezik Baranyába a kovász a magyarok kenyeréhez, a sót pedig Parajdról küldik, a megőrölt liszt pedig a határon túli rászorulókon kívül minden magyarországi megyébe eljut.

A 2011-ben indult Magyarok kenyere program szerdai pécsi sajtótájékoztatóján Korinek László jogászprofesszor, ötletgazda elmondta: a kezdeményezés folytatásaként ebben az évben is a Baranyába érkező lisztből sütik meg augusztus 20-ra a magyarok kenyerét és az azt jelképező több ezer cipót. A megőrölt liszt jelentős részét idén is a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítványnak juttatják el.

Az ötletgazda kitért arra, hogy a program az idén a Magyarok Kenyere Alapítvány, a pécsi önkormányzat és a búza összegyűjtését végző Nemzeti Agrárgazdasági Kamara partnerségében valósul meg. Újdonság, hogy a határon túli települések mellett idén minden magyarországi megyébe, karitatív szervezetek számára is juttatnak a megőrölt lisztből – emelte ki.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere elmondta, hogy ebben az esztendőben a kárpátaljai magyaroknak is komoly adomány jut, hiszen ott most különösen nagy szükség van a segítségre. Kitért arra: elképesztő nehézségekkel, hihetetlenül magas energiaárakkal, csaknem éhínséggel kell megküzdeniük az ott élő magyaroknak, amelyet az anyaországban nem nézhetünk tétlenül.

Böjte Csaba a sajtótájékoztatón lejátszott videoüzenetében méltatta a kezdeményezést és beszámolt arról, hogy évről évre egyre több gyermek arcára csal mosolyt a lisztből sült kenyér, fánk, palacsinta vagy éppen pizza az alapítvány árvaházaiban.

Ahogy eddig, úgy idén is a szervezők minden magyarországi és határon túli magyar megyéből, településről búzaadományokat gyűjtenek, amelyeket egy ünnepélyes összeöntésen egyesítenek, a nagy mennyiségű búzát megőrölik, majd az ebből keletkezett lisztből készítik el az augusztus 20-i kenyereket az ország összes megyei jogú városa ünnepsége számára, valamint a budapesti Szent Jobb körmenetre is.

Az augusztus 20-i kenyerekhez a só idén is Erdélyből, Parajdról érkezik, a kovászt pedig a Vajdaságból, Székelykevéről kapják a szervezők.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke elmondta: a szervezet már megalakulásának évében csatlakozott a Magyarok Kenyere programhoz, tavaly 120 tonna búza összegyűjtésével járult hozzá a sikerhez. Hozzátette: idén a kamara már stratégiai partnerként vesz részt a program megvalósításában.

Az első évben a Pécsen elindított jótékonysági akció keretében magyarországi és határon túli magyarlakta településekről 10 tonna búza érkezett Baranyába, egy évvel később már 25 tonna, majd a harmadik évben már 100, tavaly pedig 220 tonna. A 2013-as és 2014-es komoly mennyiség annak köszönhető, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 77, illetve egy esztendővel később 120 tonna búza összegyűjtésével járult hozzá a kezdeményezés sikeréhez.

A szervezők idén arra számítanak, hogy a tavalyi búzamennyiséget is meghaladó adományt küldenek majd az augusztusi összeöntésre.

– MTI –








hirdetés