Magyarázatot várnak

Sunnyognak a konzervatívok Gadus István szerint. Az SZDSZ megyei elnöke sajtótájékoztatóján sorkatonai emlékeiből idézte fel a „fél szívvel” végzett munkát, vagyis a sunnyogást.

Hajdú-Bihar megye jelenleg az Unió határmegyéje. A határ túloldalán, Romániában honfitársaink várják, hogy csatlakozhassanak ehhez a közösséghez, a magyar konzervatívok azonban nem könnyítik meg a helyzetüket – fogalmazott az elnök. Itt arra utalt, hogy bár a magyar parlament 257 támogató, 6 ellenző és egy tartózkodó szavazat mellett igent mondott Románia uniós csatlakozására, a képviselők közel harmada, köztük hatvan konzervatív politikus nem nyomta meg a gombot. Gadus hozzátette még: pártja magyarázatot vár a Fidesz képviselőitől (a négy hajdú-biharitól) arra, hogy előzetesen miért mondtak igent ebben a kérdésben, utólag pedig miért nem vettek részt a szavazáson.

Kiállnak az ügyért

A Magyar Demokrata Fórum elsőként dolgozott ki egy törvényjavaslatot a kettős állampolgárság intézményére – jelentette ki Makay Zsolt, az MDF megyei elnöke Gadus István e heti sajtótájékoztatójára reagálva. Hangsúlyozta még, az MDF következetesen kiáll a határon túli magyarság ügyében, és továbbra is parlamenti bizottság felállítását kezdeményezi az Országgyűlés előtt.

Szembefordulás?

A hajdú-bihari fideszes országgyűlési képviselők többsége jelen volt a Gadus által kifogás tárgyává tett szavazáson – mondta Rácz Róbert, fideszes parlamenti képviselő. Hozzátette: aki nem, az személyes elfoglaltsága miatt maradt távol, illetve egyiküknél volt csak „egyéni meggyőződés” az ok.

Rácz „hatalmas inszinuációnak”, merő gyanúsítgatásnak tartja egyébként azt, hogy Gadus István az egyéni hiányzást az üggyel való szembefordulásként értelmezi. Azt pedig sajnálatosnak tartotta, hogy nem volt egyetlen hajdú-bihari szabad demokrata képviselő sem, aki Románia csatlakozását támogatta volna. (Az Országgyűlésben hajdú-bihari szabad demokrata képviselő nincs. – A szerk.)








hirdet�s