A magyar versenyző idén mutatkozott be a GP3-ban, és Spanyolországban, Barcelonában már megszerezte első futamgyőzelmét. A húszéves fiatalember ezúttal hazai közönség előtt mutathatja meg tudását.
A GP3-as mezőny két versenyt teljesít a következő napokban; az első szombaton 17 óra 20-kor kezdődik, a második pedig vasárnap reggel negyed kilenckor.