Magyar találmány – fényterápiás ágy: ingyen használhatják a gyerekek egy fővárosi szakrendelőben

Csütörtöktől ingyen használhatják a gyerekek azt a fényterápiás ágyat, amelynek segítségével bizonyos betegségekből hamarabb fel lehet gyógyulni az orvosok beszámolói szerint. A fővárosi János kórházhoz tartozó Bolyai utcai gyermek szakrendelőnek egy alapítvány adományozta a 15 millió forintot érő orvostechnikai eszközt.

A fényterápiás ágy a bioptron lámpához hasonlóan működik, feltalálója ugyanaz: Fenyő Márta fizikus – mondta a Független Hírügynökségnek Madarasi Anna gyermekgyógyász. Ez az eszköz azonban sokkal nagyobb, az egész testet érinti, a hatása is sokkal erősebb, mint a lámpáé. Az eszköz egy szoláriumhoz hasonlít, és úgy is kell használni. Egy kezelés körülbelül 15-20 perc. A polarizált fény hatására oxigéndús vér jut a sejtekhez és ezáltal fokozza azok működését – tette hozzá.

A szakember elmondta: a fényterápiás ágy szinte minden sérülésre jó – sebekre, műtét utáni hegekre, csonttörésekre is. Hatásos az asztmára, ekcémára, de még a szénanáthára is. A gyermekgyógyász azt is elmondta: a szakrendelőben programot indítanak túlsúlyos gyermekeknek, a fényterápiás ágy a zsír anyagcseréjét is fokozza ugyanis, tehát segít a fogyásban.

Madarasi Anna több olyan esetet említett, amely az új találmány hatását igazolta – például egy ultrahanggal is igazolt izomszakadást, a beteg több hét helyett 5 nap fényterápiás kezelés után meggyógyult. Ugyanaz az orvos vizsgálta meg a beteget, ugyanazzal az ultrahang-készülékkel, de nem találta az izomszakadás helyét. Egy súlyos szájsebészeti műtéti heg 2 hónap helyett már 1 hónap múlva eltűnt, és egy cukorbeteg lábszárfekélye is a korábbinál sokkal gyorsabban rendbejött a polarizált fény hatására – tette hozzá.








hirdet�s