Magyar program sikere – A Q-Ageing Bécsben

  Leopold Györgyi írja: (MTI-Press) – Létezik-e jó időskor? Van-e igazi aktív, tevékeny, derűs öregség? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Újbuda önkormányzata, mikor három évvel ezelőtt arról döntöttek vezetői, hogy a kerületben élő 40 ezer idős ember életét, mindennapjait tartalmasabbá teszik. Ahogy Toldi Tamás, a Q-Ageing program koordinátora elmondja, ehhez több dolog is kellett az elhatározáson túl, leginkább anyagi forrás és tartalmas programok.

– Egy uniós pályázat megnyerése biztosította az anyagiakat, a programok összeállításába pedig bevontuk az időseket, így a 60 + program sikeresen megkezdődhetett, és egyre nagyobb népszerűségre tett szert – idézi fel. – A hároméves program idén januárjában lényegében véget ért, és a közelmúltban megtartott bécsi konferencián ennek tapasztalatairól számoltunk be, csakúgy, mint a velünk partnerségben álló többi ország küldötte.

Az elöregedő világ mindenhol kihívás

A bécsi idősügyi tanácskozás legfőbb üzenete az volt, hogy miközben a világ számos országában üzleti vállalkozások épülnek az öregségre, vagyis elsősorban nem szociális kérdésnek tekintik az idős emberek életminőségének javítását, már létezik olyan program, amely bizonyította, hogy városi környezetben sikeresen meg lehet valósítani – önkéntes szerveződés alapján – az idősek társadalmi integrációját.
Az elöregedő világ mindenhol kihívást jelent. Nem véletlen, hogy 2012 az aktív időskor és a nemzedékek közti szolidaritás európai éve. Az elöregedés folyamatát nem lehet megállítani, de a társadalom “passzív attitűdjén”, az idősekkel szembeni közönyön, esetleg ellenérzésen mindenképpen változtatni lehet, és szükséges is. Ezt tette Újbuda önkormányzata, mikor “megcélozta” a minőségi időskor megvalósítását sok ezer érett korú polgára számára.
A bécsi rendezvény amolyan összegző, tapasztalatátadó esemény volt. Toldi Tamás tájékoztatása szerint kilenc európai partnerország számolt be arról, hogy miként kívánják javítani az idősek közérzetét és létét. Több kutatási eredményt is bemutattak a konferencián részt vevő tudósok, akik több éve dolgoznak a Q-Ageing nemzetközi projektben.
Az egyik legérdekesebb kutatási eredmény az volt, amelyet magyar részről Széman Zsuzsa, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének főmunkatársa ismertetett.
A kutató elmondta, hogy kísérletképpen 80 éves átlagéletkorú, gondozásra szoruló időseket tanítottak meg az internet és a Skype használatára, olyan idős embereket, akik még soha nem találkoztak a világhálóval. – Volt egy néni, aki attól tartott, hogy az egér megeszi a vacsoráját, egy másik attól félt, hogy a számítógépes vírus megfertőzi, ezért védőoltást kért – említett néhány példát szélsőséges reakcióikról a kutató.
A gyakran mosolyogtató közjátékok ellenére a kísérlet remek eredménnyel zárult: a negyedik hónapra valamennyien megtanulták a kommunikátor program használatát, és élvezték, hogy akár órákig képesek beszélgetni családjukkal, unokáikkal. Ezáltal közösségi életük felpezsdült, kinyílt számukra a világ, életük színesebb, tartalmasabb lett.

Élethosszig tartó tanulás

Az aktív időskor eszméjét, a nemzedékek együttműködésének fontosságát és a generációk kapcsolatainak erősítését hirdeti az Európai Unió által kezdeményezett kampányév.
Az előzetes számítások szerint 2025-ben minden harmadik európai polgár betölti 60. életévét. Ez a tény önmagában is arra kötelezi az európai társadalmakat, hogy az idősekkel együtt igyekezzenek javítani helyzetükön, elviselhetőbbé tenni az életkor adta gondokat. A tevékeny, aktív időskor eszméje, a szellemi, fizikai aktivitás csak akkor válik gyakorlattá, ha léteznek olyan programok, amelyekben az idősek szívesen vesznek részt.
Újbuda önkormányzatának vezetői úgy határoztak, hogy akkor is folytatják a 60 + programot, ha nem sikerül ehhez újabb uniós pályázaton anyagi támogatást nyerni. Akkor saját költségvetésből finanszírozzák az oktatási, egészségügyi és sportprogramokat, amelyek eddig is vonzóak és sikeresek voltak az idősek számára. A jövőben – összhangban az EU ajánlásaival – az élethosszig tartó tanulásra helyezik a fő hangsúlyt, a már működő, sikeres programok mellett.



További hírek a Magyarország kategóriából

Sporthírek