Magyar Nagydíj – Gyulay Zsolt: tíz hónap alatt kell rombolni és építeni egyben

Akt.:
Budapest – Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint a pálya jövőre kezdődő átfogó felújításának egyik nehézsége, hogy tíz hónap alatt kell rombolni és építeni egyben.

“Az építkezés és az átalakítás nehézsége egyrészt abban rejlik, hogy nagyon sok pénzbe kerül, hiszen 130 hektárról van szó. Másrészt minden évben futamot kell rendezni, vagyis tíz hónap alatt kell rombolni és építeni egyben, mert nem csúszhat az építkezés” – nyilatkozta a sportvezető hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, a 33. Forma-1-es Magyar Nagydíj rajtja előtt jelentette be, hogy a jövő évi versenyhétvége után kezdődhetnek a stratégiai fejlesztési programban szereplő beruházások a Hungaroring területén.

“A Magyar Nagydíj nagyon jó hagyományokkal rendelkezik és nagyon magyar. Kicsit retró a pálya, de imádják a pilóták, a szurkolók, mindenki. Budapest közelsége meghatározza ezt” – fogalmazott Gyulay, ugyanakkor elismerte, hogy a 33 éves létesítmény már elöregedett, és nem nagyon tud versenyezni a modern pályákkal.

Hangsúlyozta, azt már senki nem vitatja, megéri-e Forma-1-es futamot rendeznie Magyarországnak.

“Az összes környező ország ránk irigykedik, hiszen a régióban Ausztria mellett csak mi rendezünk versenyt, ami nagyon látogatott, rengeteg külföldi turista jön ide. A Liberty Media megjelenésével a felvezetés, a kiegészítő programok is fejlődnek, jövőre már az egész hét a Forma-1-ről fog szólni Budapesten és környékén” – mondta.

Hozzátette, vasárnap gyakorlatilag telt ház volt a Hungaroringen, csupán az állóhelyeken lehetett volna még elhelyezni embereket. Csütörtöktől vasárnapig a versenyekre, illetve a különböző programokra több mint 210 ezren látogattak ki.

A futamot a címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte, ezzel 24 pontra növelte az előnyét a pontversenyben a Mogyoródon második, szintén négyszeres vb-győztes Sebastian Vettellel, a Ferrari német versenyzőjével szemben.

-MTI-