Magyar-lengyel védelmi együttműködésről tárgyaltak Budapesten

Benkő Tibor honvédelmi miniszter (j) és Mariusz Blaszczak lengyel védelmi miniszter a megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón Budapesten a Honvédelmi Minisztériumban 2019. március 19-én.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter (j) és Mariusz Blaszczak lengyel védelmi miniszter a megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón Budapesten a Honvédelmi Minisztériumban 2019. március 19-én. - © Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Budapest – Magyarország és Lengyelország közötti védelmi együttműködésről tárgyalt kedden Budapesten a két ország szakminisztere.

Közös sajtótájékoztatójukon Benkő Tibor magyar és Mariusz Blaszczak lengyel védelmi miniszter is azt hangsúlyozta, sok kérdésben teljesen hasonlóan gondolkodnak.

Téma volt többek között a NATO, a V4-ek valamint a kétoldalú katonai együttműködés. Kiemelten kezelték az önkéntes területvédelmi tartalékos rendszerrel kapcsolatos tapasztalatok cseréjét.

A találkozón aláírták azt a dokumentumot, amellyel Lengyelország csatlakozott a Budapesten működő NATO Egészségügyi Kiválósági Központhoz.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter azt mondta: jó érzéssel tölti el, hogy ennyire egyformán látják és érzik az előttük álló feladatokat.

Kiemelte: Lengyelországgal teljes mértékben azonosan gondolkodtak már 2015-ben is, amikor az illegális migráció kérdése felmerült. Köszönetet mondott azért, hogy Lengyelország akkor azonnal segítséget nyújtott Magyarországnak. A magyar miniszter jónak értékelte a V4-ek harccsoportjának működtetését is, ami most Horvátországgal bővítve kezdi meg feladatainak ellátását az év második felében. Ennek kapcsán beszéltek arról, hogy ezen eredményes munkát 2023-ban folytatni kell, akkor ismét szeretnék szolgálatba állítani a harccsoportot.

A NATO szövetségi feladatainak kapcsán is egyetértettek abban, hogy a keleti és déli fenyegetés mindkét országnak rendkívüli kihívást jelent. Ezért mindkét ország számára rendkívül fontos a honvédelmi és haderőfejlesztési program – mondta.

Benkő Tibor köszönetet mondott azért is, hogy a két ország katonái az UNIFIL-ben együtt tudnak szolgálni. Az év második felében Magyarország törzstisztekkel is csatlakozik a feladathoz, majd jövő évtől alegységgel bővítik a létszámot.

A két ország a NATO-feladatokból is egyformán kiveszi a részét, többek között a balti légtér védelmében. Most Lengyelország látja el ezt a feladatot, tőle Magyarország veszi majd át a balti államok légtérfelügyeletét.

Megbeszélték továbbá, hogy milyen formában szólítják meg a fiatalokat, hogyan akarják őket a honvédelem ügyében maguk mellé állítani. Benkő Tibor kérte a minisztertársát, hogy munkatársaik szakértői szinten találkozzanak a kérdésben.

Benkő Tibor szólt arról is, hogy Lengyelországban már haderőnemként működik az önkéntes tartalékos erő. Egyformán látják ennek fontosságát és szükségességét – emelte ki a miniszter, aki azt mondta: a lengyel tapasztalatok alapján szeretnék kialakítani Magyarország önkéntes területvédelmi képességét. 2026-ig mintegy 20 ezer fős létszámot szeretnének elérni – közölte.

Mariusz Blaszczak lengyel védelmi miniszter köszönetet mondott Benkő Tibornak a meghívásért. Azt mondta: a tárgyalások során sok ügyet érintettek, s “elképzelhetetlenül” sok alkalommal tapasztalták, hogy azonosan gondolkodnak. Elsősorban a NATO-beli, a V4-es és a kétoldalú katonai együttműködésről tárgyaltak, utóbbi kapcsán technikai és létszámbeli haderőfejlesztési elképzeléseiket vitatták meg – ismertette. Téma volt a területvédelmi tartalékos erő, s a fiatalok megszólítása is – közölte a lengyel védelmi miniszter.

-MTI-