Magyar Kupa: Vasas vs. Mezőkövesd – Nem maradt idejük a sírásra

A kupadöntőért indulnak csatába a kövesdiek
A kupadöntőért indulnak csatába a kövesdiek - © Fotó: ÉM-archívum
Mezőkövesd – A labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzését szerdán 16 órakor kezdik.

A Vasas FC a Szusza Ferenc Stadionban fogadja a Mezőkövesd Zsóry FC gárdáját. A találkozó mindkét alakulat számára fontos: a fővárosiak – mivel jól szerepelnek az NB I-ben – a kupában is ki akarnak tenni magukért, a fináléról álmodnak, a borsodiak pedig – mivel tavasszal gyengélkednek az élvonalban – az MK-ban akarnak vigasztalódni, ugyanis még soha nem játszottak döntőt.

Nem vagyunk egy feladós típusú társaság: sem én, sem a csapat… Sivic Tomislav

Van egy focikódex

Az Újpesttől elszenvedett hazai vereséget követően természetesen sok minden történt nálunk – kezdte Sivic Tomislav, a borsodiak vezetőedzője, majd hozzátette: – Ezek a bizonyos történések azonban az öltözőajtónkon belül maradnak, a belső ügyeinket érinti, nem tartoznak a nyilvánosságra.

Ezt követően megkérdeztük a szakembertől: tudja-e már, hogy csapata miért szenvedett a lila-fehérekkel szembeni bajnokin, mire így válaszolt:

– Erre még most sem tudom a választ. A Debreceni VSC és a Videoton FC ellenében jól játszottunk, így a teljesítményünk és a kudarcunk nagyon meglepett. Nem ezt vártam, az események miatt nagyfokú csalódás kerített hatalmába, de nincs időm sírni, magamat emészteni, egymást követik az újabb feladatok, a soron következő kupa- és bajnoki meccsek. Aki a labdarúgásban dolgozik, tudja: létezik egy íratlan focikódex, amely úgy rendelkezik, hogy most kell megmutatnunk azt, mit tudunk. Ennek jegyében kötelezően össze kell szednünk magunkat annak érdekében, hogy igazi csapatként funkcionáljunk.

Harcolni fognak

A vezetőedzőtől finoman ugyan, de megtudakoltuk, hogy a bajnokság „oltárára” nem kívánják-e feláldozni kupaszereplésüket.

– Erre csak azt mondhatom, hogy minden meccs fontos – közölte Sivic Tomislav. – Az tény, hogy a szerdai meccs nekünk rossz időben jön. Ezen a tavaszon pechesek vagyunk, szinte semmi nem úgy sült el, ahogyan akartuk, aztán jött a szombati hab a tortára, azóta pedig a látottak megemésztésével küzdöttünk. Viszont nem vagyunk egy feladós típusú társaság: sem én, sem a csapat, sem a klub, sem a klubvezetés. Azaz harcolni fogunk, az utolsó töltényig – a Vasassal, a legjobb formában lévő hazai gárdával szemben is. A budapesti kupataktikánkat is az egyszerűség jellemzi: az a célunk, hogy ne kapjunk sok gólt és rúgjunk, vagy fejeljünk legalább egyet. Nem beszélünk konkrét elvárásról, de azt kimondjuk, hogy a maximumot kívánjuk nyújtani, miközben elismerjük: a Vasas kiváló csapat.

A trénertől kértük a kezdőegyüttest, de ezzel nem szolgált:

– Várhatóan lesznek változások, ezt már szombaton este eldöntöttem – folytatta Sivic Tomislav. – Erre két okom is van: az egyik a sérülések miatti kényszer, a másik pedig a formaingadozás. Ha valaki ugyanis nem úgy teljesít, ahogyan azt elvárják tőle, akkor meg kell barátkoznia azzal, hogy a helyére más kerül. Egyesek helyett most előtérbe kerülnek a kettesek, akik megmutathatják, hogy helyük van a Mezőkövesd Zsóry FC alakulatában. Ez a labdarúgásban teljesen normális, a rotáció szinte mindenkire jellemző, csak a verseny srófolja fel a teljesítményeket, nekünk pedig teljesítenünk kell.

– Kolodzey Tamás –


Kupaprogram, elődöntők

Első mérkőzés

A szerdai program

  • 16.00: Vasas – Mezőkövesd-Zsóry
  • 18.00: Ferencváros – Budafok

Visszavágó

Május 17., szerda

  • 15.00: Budafok – Ferencváros
  • 20.00: Mezőkövesd-Zsóry – Vasas



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter