Magyar Kupa: Mezőkövesd vs Vasas – Az angyalföldiek nagy sikerrel, egy „ötössel” hagyták el Dél-Borsodot

Akt.:
Már nagyon korán elszálltak a házigazdák esélyei
Már nagyon korán elszálltak a házigazdák esélyei - © Fotó: Tóth Balázs
Mezőkövesd – Lemaradt a döntőről a Magyar Kupában a Mezőkövesd Zsóry FC labdarúgócsapata.

Az elődöntő-visszavágó előtt „bukméker irodaként” működött a városi stadion előcsarnoka. Az egymás után érkezett hazai funkcionáriusok és támogatók, valamint a vendégek nem a kupaesélyeket taglalták (mivel a Vasas 2-0-s előnye birtokában a finálé abszolút favoritja volt), hanem az NB I-es hajrá várható és várhatatlan (…) eseményeit boncolgatták. Abban szinte mindenki egyetértett, hogy amennyiben a matyóföldiek szombaton, hazai környezetben legyőzik a Paksot, akkor valószínűleg meghosszabbítják élvonalbeli tagságukat.

Cserecsapat

A hazaiak összeállítása is azt sejtette, hogy Radványi Miklós vezetőedző előretekint és az utolsó előtti bajnokit tartja elsődlegesnek. Ennek jegyében azok a játékosok is főszerephez jutottak, akik az elmúlt hetekben epizodisták voltak, a nagyágyúk pedig a kispadon bizakodtak beküldésükben. Az eszményi időben úgy tűnt, hogy már a 4. percben eldőlt az egyetlen nyitott kérdés, a továbbjutás sorsa. Ekkor eszmélt rá minden hazai játékos, hogy innentől kezdve négy gólt kell szerezni és egyet sem szabad kapni, máskülönben elúszik a klubtörténet első kupadöntője.

Fotó: Tóth Balázs

A hideg zuhany le is hűtötte a kedélyeket, tíz percbe telt, amíg magukhoz tértek Diallóék, akik csak a szögletekig és az ezeket követő fejesekig jutottak. Kényelmes játszadozás folyt a pályán, hosszú percekig a két 16-os között pattogott a labda, izgalomra a legcsekélyebb ok sem volt. A 27. percben „véget ért” az összecsapás, ugyanis Kulcsár T. belőtte a vendégek második találatát, mire a Vasas-hívek ezt üzenték: „Reszkess, Fradi!” Kulturáltan adogatott a fővárosi gárda, melynek akciói állandó veszélyt jelentettek Dombó kapujára, ellentétben a hazai akciókkal. A kövesdi portás mellesleg a szünet előtt megsérült, így kényszerű cserét eszközölt Radványi Miklós. Az alárendelt szerepet játszó borsodiak számára megváltást jelentett az első félidő végét jelző sípszó.

Izgalom nélkül

A szünetben közölték a nézőszámot, és ekkor szembesült a publikum azzal, hogy az alig több mint ezer jelenlévő majd’ egyharmada a Vasassal szimpatizál (a mintegy háromszázas táborának tagjai végig „ordibálták” a meccset). Mellesleg a hazaiak magukra találtak, vezettek néhány szemre is tetszetős támadást, ezek magukban hordozták a szépítés lehetőségét. Az 55. percben Veselinovic is megsérült („produkciója” több, mint felejthető volt) és lesántikált a pályáról, helyére a pengés Molnár G. állt be. Senki nem rágta le a körmeit, erre egyik gárda sem adott okot.

Fotó: Tóth Balázs

A Vasas egyébként kissé beszorult, Tóth B. szabadrúgása öt centiméteren múlt, így maradt a 0-2. A Kövesd nem sokkal később gólt szerzett, a szépséghiba csak az volt, hogy Diallo lesről indulva nézte ki magának a kapu jobb oldalát. Pauljevic is alakított egy nagyot, kirúgta a labdát a stadionból, de ennek sem volt jelentősége. A 67. percben Saglik is betalált, erre néhányan megjegyezték: „na és akkor mi van?” A 70. percben lehetséges, hogy Tótb B.-t szabálytalanul akadályozták az ötösön, Pintér viszont négy lépésre állt az esettől és nem vette a szájához a sípját. Erre a túloldalon jött a negyedik, és ez már kicsit csúnya volt hazai szempontból.

Játszi könnyedséggel

Más súlycsoportba tartoztak a felek, az igazsághoz tartozik azonban, hogy mindezt a 4. percben született Vasas-gól okozta. Ez persze semmit nem von le a budapestiek érdemeiből, játszi könnyedséggel intézték el a fürdővárosi „fakót”.

Fotó: Tóth Balázs
Az utolsó tíz perc a mosolyról és a küszködésről szólt, az előbbi a vendégekre, az utóbbi a vendéglátókra vonatkozott. Remili csavart szabadrúgása a keresztlécen csattant, így már kapufát is láttunk, aztán jött a hajrá, passzolgatással, időhúzással, némi otthoni „szívóskodással”. A vége kiütés lett, a fő attrakció azonban nem a szerda, hanem a szombat este lesz Fótyikék számára.

Kolodzey Tamás


Jegyzőkönyv

Mezőkövesd Zsóry FC Vasas FC
0-5 (0-2)

Mezőkövesd, 1105 néző. V.: Pintér (Szert, Farkas B.).

Mezőkövesd Zsóry FC: Dombó – Farkas D., Balogh B., Fótyik, Dinjar – Hegedűs D., Tóth B. – Pauljevic, Orosz M. – Diallo, Veselinovic. Vezetőedző: Radványi Miklós.

Vasas FC: Nagy G. – Burmeister, Vaskó, Ristevski – Szivacski, Vida, Berecz, Hangya – Kulcsár T., Saglik, Remili. Vezetőedző: Michael Oenning.

Csere: Dombó helyett Tujvel a 39., Burmeister helyett Debreceni a 46., Veselinovic helyett Molnár G. az 53., Kulcsár T. helyett Ádám M. a 65., Orosz M. helyett Bacelic-Grgic a 67. percben, Berecz helyett Kleisz a 69. percben.

Sárga lap: Tóth B. a 33., Farkas D. az 51., Ristevski az 53., Veselinovic az 53. percben.

Gólszerző: Berecz (0-1) a 4., Kulcsár T. (0-2) a 27., Saglik (0-3) a 67., Ádám M. (0-4) a 71., Hangya (0-5) a 87. percben.

Jók: senki, ill. Kulcsár T., Saglik, Vaskó, Remili, Vida, Hangya.

Radványi Miklós: – Nehéz értékelni az értékelhetetlent. A kezdő tizenegyből lehetett látni a szándékunkat, de ettől függetlenül nagyobb alázatot és fegyelmezettebb játékot vártam. A Vasas akkor lőtt gólt, amikor csak akart. Ez a meccs nem hiányzott nekünk, szombaton azonban minden másként kell hogy legyen.

Michael Oenning: – Azt a célkitűzést, amit magunknak „megírtunk”, azt bebiztosítottuk. Mindegy, hogy a sorozat keretében hol és ki ellen szerepeltünk, ezt szívvel-lélekkel tettük a döntőig. Utunkat már ennek a meccsnek az elején elértük, büszke vagyok a csapatra és nagyon várjuk a Ferencváros elleni csatánkat.

Továbbjutott: a Vasas, kettős győzelemmel, 7-0-val.


A gólok története

4. perc: Hangya labdáját Vida balról ívelte középre, Berecz kilépett a lesre játszó védők közül, majd átfejelte a labdát a kifutó Dombó fölött, a játékszer pedig a jobb alsó sarokban kötött ki, 0-1.

27. perc: Vida jobbról laposan Kulcsár T.-hez gurított, a csatár a 16-oson belül maga elé tette a labdát, majd 13 méterről, ballal a jobb alsó sarokba helyezett, 0-2.

67. perc: Saglik 24 méterről, jobbal, laposan bombázott a bal alsó sarokba, 0-3.

71. perc: Ádám M.-Saglik-Ádám M. volt a labda útja, végül az utóbbi 8 méterről, jobbal a jobb alsó sarokba gurított, 0-4.

87. perc: Remili szabadrúgásból tálalt Hangya elé, aki 13 méterről, ballal a bal alsó sarokba vágta a labdát, 0-5.


Ferencváros – Vasas a döntőben

A másik elődöntő-visszavágón

Budafoki MTE (NB III) – Ferenc­város 2-4 (1-3)

Gólszerző: Csizmadia Cs. (25.), Kovács D. (49.), ill. Kundrák (21., 33.), Hajnal (30. – 11-esből), Moutari (71.).

Továbbjutott: a Ferencváros, kettős győzelemmel, 12-2-es összesítéssel.

A Magyar Kupa döntőjét május 31-én rendezik.




0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter