Magyar Kupa: magabiztosan nyert a Loki

Akt.:
Szécsi Márk már korán vezetést szerzett csapatának
Szécsi Márk már korán vezetést szerzett csapatának - © Fotó: Kovács Péter, archív
Debrecen – A debreceniek vezettek, csak a legvégén kaptak egyetlen gólt.

A Magyar Kupa hatodik fordulójában lépett pályára a DVSC szombaton délután, Herczeg András alakulata az NB III. Nyugati Csoportjában szereplő BKV Előre otthonában vendégszerepelt.

Nyerniük kellett

Mint azt a Loki vezetőedzője lapunknak hangsúlyozta, nem lehetett más céljuk, mint a továbbjutás, bármilyen áron is.

Jól kezdett a Loki, Szécsi Márk már a hetedik percben betalált: Bereczki Dániel labdáját fejelte a hálóba a csatár. Továbbra is támadásban maradtak a piros-fehérek, Varga Kevin például egy alkalommal a lécet találta el, azonban a második gól váratott magára.

Könyves beköszönt

A szünet után ismét a DVSC játszott mezőnyfölényben, Bereczkiék nem csökkentettek a tempón. Az 54. percben Bódi Ádám célozta meg szabadrúgásból a jobb alsó sarkot, de nem sokkal elvétette azt.

Alig valamivel később már két góllal vezetett a Loki, ugyanis Takács Tamás indult meg a bal oldalon, bevezette a labdát a 16-oson belülre, majd középre passzolt, az érkező Könyves Norbert pedig a kapuba lőtt.

A hazaiak erejéből csak szépítésre futotta a hosszabbításban, egy kontra végén Bata talált be. A DVSC hozta a kötelezőt, 2–1-re megnyerte tehát a találkozót, és továbbjutott a következő körbe.

HBN


A tények

Magyar Kupa, 6. forduló

BKV Előre–DVSC 1–2 (0–1)

Budapest, 300 néző. Vezette: Bogár (Szécsényi, Király)

BKV Előre: Nacsa – Szedlacsek, Girán, Miklósvári, Ihos – Ferkó, Csepregi – Irmes, Csanálosi (Szegő, 61.), Sánta (Rákos, 72.) – Balogh B. (Bata, 46.)

DVSC: Kosicky – Kusnyír, Pávkovics, Mészáros, Barna – Bódi (Könyves, 58.), Jovanovic (Damásdi, 81.), Haris, Varga K. (Takács T., 55.) – Bereczki, Szécsi

Gól: 0–1 Szécsi (7.), Könyves 0–2 (65.), 1–2 Bata (91.)

Sárga lap: Haris (21.), Csanálosi (41.)