Magyar Kupa: Lefocizta a Diósgyőri VTK-t az NB III-as Kozármisleny

A Siófok, és a Puskás Akadémia után a DVTK-nak is Kozármislenyben volt a kupavégállomás
A Siófok, és a Puskás Akadémia után a DVTK-nak is Kozármislenyben volt a kupavégállomás - © Fotó: Homoky György
Kozármisleny, Miskolc – Kiesett a Magyar Kupából a DVTK csapata, színtelen játékával esélye sem volt a továbbjutásra.

A Magyar Kupában, a 16 közé jutásért zajló egymeccses csata várt szerda délután az NB I-es DVTK-ra, az NB III Közép csoportjának listavezetője, a Kozármisleny vendégeként. A hazai együttesben több, az élvonalat is megjárt labdarúgó is készülődött az összecsapásra azzal a büszkeséggel, hogy ebben az évadban még veretlen a csapatuk, hiszen a bajnokságban 8 győzelem mellett 2 döntetlenjük van, a Magyar Kupában pedig előbb az NB II-es Siófokot, majd az élvonalbeli Puskás AFC-t búcsúztatták.

Hogy mennyire fontos volt a DVTK-nak ez a meccs, az jelezte, hogy hétvégi bajnoki ide, vagy oda, a bevethető legerősebb csapattal futottak ki a kezdésre, nem titkoltan amiatt is, mert a Magyar Kupában egy jó szereplés nemzetközi kupás indulást ér.

Eső áztatta

Mély talajon kellett játszaniuk a csapatoknak, és a vendégek ezúttal is számíthattak szurkolóikra, akik hangosabbak, lelkesebbek voltak a hazaiaknál. A DVTK-ban ezúttal a korábban sérüléssel bajlódott Koman is lehetőséget kapott, de csak egy félidőt. Nem is csoda, hiszen a meccs első felében szinte semmit nem tudott hozzátenni az egyébként alacsony színvonalú játékhoz, amelyben 40 percig mindössze két, a kapu fölött elszálló lövést lehetett feljegyezni. A 40. minutában Kiss F. nagy lövése adta az első védeni valót, egy perc múlva pedig Koman előtt adódott a meccs addigi legnagyobb helyzete, de rosszul találta el a labdát a volt válogatott, így a kapus zsákmánya lett. Az első félidőben a pályaválasztó gárda akarata érvényesült, a középpályán többször nyerték meg a párharcokat, és igyekeztek csirájában elfojtani a DVTK támadásépítését, nagy sikerrel. Hogy a Diósgyőr mit akart játszani, mivel akart továbbjutni, az egyáltalán nem látszódott, a komplett „támadószekciót”, a három középpályást és a csatárt lekaphatta volna a szünetben Bekő edző.

A második félidő elején elkezdett rendesen esni az eső, emellett arra lehettek figyelmesek a meccset szemlélők, hogy a Kozármisleny jobban pörög. Már játszani is próbáltak a hazaiak, nem csak a védekezésre fókuszáltak. A DVTK nívójáról mindent elmond, hogy az NB III-as csapatnak csak három percre volt szüksége ahhoz, hogy előnyhöz jusson. Aki ekkor azt gondolta, hogy a bekapott gól biztosan jó ébresztő lesz a piros-fehérek számára, az óriásit tévedett. A vendégek ugyanolyan gyengén futballoztak, mint előtte, a Kozármisleny változatlanul uralta a meccset. Érthetetlen volt minden, amit csináltak, illetve nem csináltak a diósgyőriek, annyira témán kívül voltak, hogy percnyi esélyük sem volt arra, hogy visszajöjjenek a meccsbe. Ha amatőr, műkedvelő, informális labdajátékkal próbálkozó, kezdő sportemberek játszottak volna a diósgyőriek helyett, nagyobb élmény lett volna őket nézni, mert akarásban biztosan többet mutattak volna. A piros-fehérek támadásban voltak nullák, hiszen egyetlen egyszer sem tudtak gólhelyzetet kialakítani egy NB III-as gárda ellen, és ez jelezi, hogy nagy a baj.

Méltatlan volt

Mert kiesni ki lehet a kupából, de nagyon nem mindegy, hogy ez miként történik. Így, ilyen színtelen játékkal, a DVTK-hoz méltatlanul nem, ez elfogadhatatlan. Ez a kupabúcsú azt is jelzi, hogy a bajnokságban a jelenlegi nyolcadik hely reális, vagy talán túl is reprezentált, és nemzetközi kupás álmok helyett a bajnokságból hátralévő őszi nyolc fordulóban csak a kieső hely elkerülése kell fókuszálni. De ehhez ettől, amit most bemutatott a csapat, jóval több kell.

– Berecz Csaba –


Jegyzőkönyv:

HR-Rent Kozármisleny – Diósgyőri VTK 1-0 (0-0)

Kozármisleny, 400 néző. V.: Molnár A. (Kepe, Kulman).

HR Rent-Kozármisleny: Molnár P. – Kiss M., Fellai, Lantos, Kocsis A. – Kovács T., Nagy E., Beke, Nagy M. – Wittrédi, Gránicz. Vezetőedző: Németh Zsolt.

Diósgyőri VTK: Rados – Eperjesi, Lipták, Kovács G., Tamás M. – Egerszegi, Kitl – Okuka, Koman, Barczi – Bacsa. Vezetőedző: Bekő Balázs.

Csere: Koman helyett Grumic a 46., Eperjesi helyett Takács T. a 64., Beke helyett Kirchner a 71., Kitl helyett Németh M. a 84., Gránicz helyett Lauer a 88., Nagy M. helyett Tóth A. a 92 percben.

Sárga lap: Kovács G. a 18., Kovács T. az 50., Grumic az 59., Kiss M. a 68., Okuka a 77., Lantos a 78. percben.

Gólszerző: Beke (1-0) a 48. percben.

Németh Zsolt: – Megtettünk mindent, hogy sikeresek legyünk, büszke vagyok a csapatomra. Felvettük a ritmust az NB I-es csapat ellen, sőt a második félidőben esélyt sem adtunk nekik, gólhelyzetük sem volt, mi viszont rúgtunk egy szép gólt is.

Bekő Balázs: – A játékunkat minősíti, hogy valamirevaló gólhelyzetet nem tudtunk kidolgozni, ellenfelünk okosan játszott és lelkesen. Mi gyengén futballoztunk, talán nem látszott az akarás, vannak problémáim ezzel a mérkőzéssel.


Ön szerint hanyadik helyen végez a Diósgyőri VTK az NB I 2015/2016-os idényében?

Eredmények megtekintése

Loading ... Loading ...


DVTK: “Gyalázatos produkció”

Miskolc – “Minősíthetetlen, kiábrándító” – így vélekedett a DVTK sportigazgatója, Árki Gábor, aki a helyszínen nézte végig a Diósgyőri VTK kozármislenyi kupakudarcát. tovább »

Magyar Kupa – A Diósgyőrt is búcsúztatta a Kozármisleny

Budapest – A harmadosztályú Kozármisleny óriási meglepetésre 1-0-ra legyőzte az élvonalbeli Diósgyőr együttesét a labdarúgó Magyar Kupa harmadik fordulójában, ezzel bejutott a 16 közé. tovább »

“Egyszerűen gyengén futballoztunk”

“Játékunkat minősíti, hogy valamire való helyzetet sem tudtunk kialakítani” – nyilatkozta Bekő Balázs, a Diósgyőri VTK vezetőedzője a kozármislenyi Magyar Kupa-búcsú után. tovább »

BOON-ÉLŐ – Magyar Kupa: Kozármisleny vs. DVTK 1-0 (0-0)

Kozármisleny, Miskolc – A labdarúgó Magyar Kupa 3. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a Kozármisleny SE vendégeként lépett pályára szerdán 15.15-től a legjobb 16 közé jutásért. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on! tovább »




Sporthírek