Magyar Kupa: Hiábavaló volt a mezőnyfölény

Akt.:
Balkány vs. Andráshida
Balkány vs. Andráshida - © Fotó: Pusztai Sándor
Balkány, Ibrány – A labdarúgó Magyar Kupa főtábláján két csapatunk játszott a megyei I. osztályból.

A megyei I. osztályból selejtező útján két együttes, a Balkány és az Ibrány kvalifikálta magát a főtáblára.

Szépszámú szurkolótábor kísérte el az Ibrányt a Bács-Kiskun megye I. osztályban szereplő Kalocsa otthonába, nagy várakozás előzte meg a mérkőzést mindkét részről. Az első félidő a ibrányiaknak állt, ám a sok helyzetet nem tudta gólra váltani.

Ez gyorsan megbosszulta magát a fordulást követően, amikor egy szöglet után gólt szerzett a hazai együttes. A kalocsaiak eztán foggal-körömmel ragaszkodtak az eredményhez, lelkesedésük továbbjutást ért.

A Balkány végig bátran játszott, támadójátékával meglepte az NB III.-as Andráshidát, mégis a vendégek kerültek előnybe. Hamar Gergő a 68. percben egyenlített, majd a hosszabbításban tovább is juttathatta volna a hazaiakat, de egy hajszállal a kapufa mellett szállt el a próbálkozása.

A Balkány egy szerencsétlen gólt kapott a ráadásban, ezt követően mindent egy lapra feltéve támadott, ezt kihasználva az utolsó pillanatokban újabb találattal lezárta a meccset az Andráshida – a hazaiak nagyon küzdelmes, izgalmas meccsen maradtak alul.

labdarúgás: Magyar Kupa, a legjobb 64 közé jutásért

Kalocsa-Ibrány 1-0 (0-0)

Kalocsa, v.: Lovas (Zahorecz, Belicza)

Ibrány: Tóth N. – Somogyi, Pócsi, Majoros (Szabó M., 72.), Balogh G., Nagy D., Kiss T., Csáki, Kovács G. (Gergely, 61., Kiss P. 65.), Jeddi, Farkas M. Edző: Madalina György.

Gól: Pintér (49.).

Madalina György: – Ma is bebizonyosodott, hogy lelkesedéssel ki lehet küszöbölni a tudásbeli különbséget, csalódás számunkra az eredmény, sok lehetőségünk volt, de nem tudtunk élni vele.

Balkány-Andráshida 1-3 (1-1, 0-1)

Balkány, v.: Rúsz (Márkus, Katona B.)

Balkány: Tóth D. – Oniszyko, Hamar, Molnár F. (Kállai, 55.), Csehil (Dudás, 115.), Ohár, Tóth Z., Csatári, Jakab (Vajda, 19.), Posta, Gelsi. Edző: Mirgai László.

Gól: Hamar (68.), ill. Bíró A. (21.), Szabó M. (111.), Tóth L. (120.)

Mirgai László: – Nagyon sajnálom a srácokat, mert megérdemelték volna a továbbjutást, mindent meg is tettek érte, de kapitális hibát követtünk el, lényegében ezzel el is dőlt a mérkőzés sorsa. A helyzetek alapján tovább kellett volna jutnunk.