Magyar Kupa – Feszültségoldó diósgyőri siker és sima továbbjutás

Akt.:
Történetében először fogadott NB I-es csapatot a Hidasnémeti VSC
Történetében először fogadott NB I-es csapatot a Hidasnémeti VSC - © Fotó: Ádám János
Az NB I-es Vasas gálázott Hidasnémetiben, de ezt a településen senki sem vette zokon.

Ha nem is nagy gólkülönbséggel, de abszolválta a szerda délutáni Magyar Kupa-mérkőzést idegenben a Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapata. A piros-fehérek az egykori DVTK-s futballista, Bognár Zsolt által vezetett Csorna otthonában léptek pályára, az első fél­időben Koman, a második félidőben pedig a helyére beállt Bognár talált be a dunántúliak kapujába. A gárdát a helyszínen buzdította mintegy 60–70 diósgyőri drukker, akik a találkozó végén pacsiztak a játékosokkal, és a közös éneklés sem maradt el. A vendégeknél először volt kezdő tétmérkőzésen Tamás Márk, míg Halmai Ramon 71 percet töltött a pályán. A kapuban ezúttal Ivan Rados állt, mert bár Antal Botondot kedden egy bajnoki mérkőzésre eltiltotta az MLSZ fegyelmi bizottsága az MTK elleni találkozón megesett kiállítása miatt, s így akár védhetett is volna a kupatalálkozón, Bekő Balázs vezetőedző pihenőt adott az együttes első számú kapusának.



Községi népünnepély

Hidasnémetiben fél órával a kezdés előtt Bóni Tamás szakmai igazgató a pálya közepén „tanácskozott” egyik munkatársával, majd így szólt:

– A mai napot a munkánk gyümölcsének kell neveznem. Már sokan szóltak, hogy a lefújás után ne vonuljanak le a csapatok, mert százszámra készülnek majd a közös fotók.

Hidasnemeti-Vasas-01-aj

A sípszó előtt öt perccel Becse Csaba polgármester ragadta magához a mikrofont és így szólt:

Hidasnemeti-Vasas-04-aj

– Kis településünk számára óriási megtiszteltetés a Vasas vendégszereplése. Hat meccset vívtunk meg sikerrel ahhoz, hogy történetünkben először NB I-es csapattal mérhessük össze tudásunkat. Napokig készültünk erre az eseményre. Nyírtunk, hengereltünk, locsoltunk, és most úgy látom, hogy népünnepélyben lesz részünk. Lehetnek itt vagy ezernégyszázan, az alapítók 1949-ben aligha gondolhatták, hogy a Hidasnémeti VSC 2015-ben ilyen nagyot dob majd.

Hidasnemeti-Vasas-10-aj

A település első embere köszöntötte a Vasas minden tagját, vezetőjét, majd „saját” játékosait is. A kivonuláskor Szanyó Károly, a fővárosiak edzője ezt mondta:

Hidasnemeti-Vasas-14-aj

– Hatalmas az érdeklődés, ezt pedig nem gondoltam volna… Az emberek százasával állják körül a pályát, a látványért már nem bánom, hogy háromszáz kilométert utaztunk ide Budapestről. Kicsit féltem, féltünk a pályától, amely szó szerint remek. Nyilván sokat locsolták, hogy ilyen kiváló legyen, köszönet érte a házigazdáknak.

Különleges vendégek

A kezdő sípszó előtt futott be Szilvai Attila, Tomor polgármestere, aki különleges szto­rival szolgált:

– Azért jöttem, mert gyerekkoromban nagy Vasas-szurkoló voltam, aztán a hidasiak polgármestere a barátom. Becse Csaba most megcsinálta azt, ami nekem jó pár évvel ezelőtt már sikerült. Mi az MTK-t fogadtuk, a HVSC pedig a Vasast, így a köztünk lévő különmeccs most egy-egyre áll.

Budapestről érkezett

A klubház előtt láttuk Tóth Lászlót, a miskolci székhelyű Unió Coop Zrt. elnök-vezérigazgatóját, aki életrajzának néhány számunkra ismeretlen „fejezetével” szolgált:

Hidasnemeti-Vasas-19-aj

– Hajdan itt laktunk a pálya mellett, még a házat is látom innen. Aztán egykor a Hidasnémeti VSC igazolt labdarúgója voltam, ezért Budapestről, ahol hivatali úton jártam, egyenesen erre kormányoztam az autómat.

Hidasnemeti-Vasas-11-aj

Még néhány adalék a Hidasnémeti focicsatához: a hazaiak minden padot átfestettek, némelyik még nyomot is hagyott, este pedig a fogadáson vaddisznópörkölt várta a Magyar Kupa helyi gálájának szereplőit.

ÉM-KT, MI



Magyar Kupa – Nyolcból öt megyei továbbjutó

A DVTK mellett a Mezőkövesd, a Cigánd, a Tiszaújváros és a Tállya is vette az akadályt szerdán és várhatják a következő kör sorsolását a labdarúgó Magyar Kupában. tovább »



Sporthírek






hirdetés