Magyar karokat követelnek a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar hallgatói

Magyar nyelvű karokat követelnek a marosvásárhelyi orvosegyetemen a magyar hallgatók. Petíciójukat csütörtökön adta be a bukaresti oktatási minisztériumban Toró T. Tibor RMDSZ képviselő. A petíciót nyolcszáz egyetemi hallgató írta alá.

A hallgatók az önálló – döntési és pénzügyi autonómiával rendelkező – magyar karok mellett a magyar oktatási nyelv kiterjesztését kérik az összes szakra, kiemelten a szakmai gyakorlatra, továbbá anyanyelvük hivatalos használatát az egyetemi élet minden területén. A követelések között szerepel még a paritásos elv alkalmazása az egyetem vezetőségének összetételében, illetve az oktatói arányokban, valamint a magyarul tanulni vágyó fiatalokat sújtó számbeli korlátozás eltörlése.

Jelenleg az intézmény egyetlen dékánja sem magyar nemzetiségű, a 14 tanszékvezetőből csak három magyar, az Egyetemi Szenátus Bürójának hét tagja közül pedig mindössze egy. A dokumentum egyebek között azt kéri, hogy a magyar tisztségviselőket és vezetőket a magyar oktatók közvetlen úton választhassák meg. Emellett a magyar oktatók aránya az intézmény tanári karában mindössze 34 százalék, szemben a magyar hallgatók majdnem 50 százalékos arányával. Jelenleg az egyetemi oktatói állásokra pályázóknak román nyelvű vizsgát kell tenniük, ahol az angol vagy francia nyelvtudást ellenőrzik, a magyar nyelv ismeretét viszont nem.

Az aláírók ugyanakkor a magyar tagozat számára fenntartott tandíjmentes helyek számának megemelését kérik, mivel az Általános Orvostudományi Karra magyar nyelven felvételiző diákok évek óta a román felvételizőknél magasabb jeggyel esnek ki a felvételi vizsgán.

Az aláírók ugyanezt a dokumentumot már a múlt tanév végén átadták az egyetem vezetőségének, most pedig a miniszter közbenjárását kérik. Toró T. Tibor szorgalmazni fogja az RMDSZ vezetőségének, parlamenti frakciójának és kormányzati tisztségviselőinek aktív szerepvállalását a kérdés rendezésében.