Magyar Idők – Tállai: 150 milliárddal több személyi jövedelemadót fizethettek be 2010-hez képest

Budapest – Idén mintegy 150 milliárd forinttal nagyobb összeg érkezhet személyi jövedelemadó címén az államkincstárba, mint 2010-ben, miközben az akkori szabályokhoz képest most több mint ezermilliárd forinttal kevesebbet szed be az állam a lakosságtól szja-ként – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára a Magyar Idők című napilapnak.

Tállai András a lap szombati számában megjelent interjújában közölte: az elmúlt években bebizonyosodott, hogy úgy is növekedhetnek az adóbevételek, ha közben csökken a közteher nagysága.

Az államtitkár, aki egyben az adóhivatal vezetője is, a lap kérdésére elmondta, 2010-ben még két kulcsot ismert a rendszer, és életben volt az úgynevezett szuperbruttó is. Hozzátette, a szocialisták a munkahelyteremtés, a béremelés és a családok támogatása helyett trükkökkel próbálták növelni az állami bevételeket.

Felidézte, hogy a kormányváltás évében 1770 milliárd forint folyt be az államkasszához személyi jövedelemadó címén, a következő esztendőben viszont ennél kisebb összeg szerepelt a bevételi rubrikában.

Ennek – szerinte – az volt az oka, hogy 2011-ben nagyot vágott a kormány a polgárok adókötelezettségén.

Az adócsökkentő lépések később is folytatódtak, az állami bevételek azonban mégis emelkedésnek indultak – fűzte hozzá.

Tállai András szerint trükkök helyett a kormány növelte a munkahelyek számát, és nagy erőfeszítéseket tett a bérek emeléséért: ma hétszázezerrel dolgoznak többen, mint a szocialista kormányzás utolsó évében, a bérszínvonal pedig sokkal magasabb, mint hét éve volt.

A minimálbér közel 75 százalékkal, a garantált bérminimum pedig nyolcvan százalékkal növekedett – mondta.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdet�s