kiírás, tervezés, lebonyolítás

2019.12.25. 12:25

A közbeszerzési eljárásokban is megjelenhet az innováció

Évente körülbelül tízezer, eredményesen lefolytatott közbeszerzési eljárás van Magyarországon.

A közbeszerzési eljárások kiírásában, tervezésében, lebonyolításában is megjelenhet az innováció – mondta a Közbeszerzési Hatóság elnöke az M1 aktuális csatornán szerdán.

Rigó Csaba Balázs felidézte, hogy a hatóság által alapított Közbeszerzési Nívódíj és Közbeszerzési Kiválósági Díj elismerésekre az idén innovációs témakörben pályázhattak a közbeszerzési szereplők, felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók és felsőoktatási intézmények hallgatói.

A hatóság elnöke kitért arra, hogy évente körülbelül tízezer, eredményesen lefolytatott közbeszerzési eljárás van Magyarországon, mintegy 3300 milliárd forint értékben, a Közbeszerzési Hatóság ezt a folyamatot felügyeli.

Az idén több mint 24 ezer hirdetményt kezeltek, minden közbeszerzési hirdetmény, felhívás, tájékoztató a hatóságon keresztül került az Európai Unió hivatalos lapjába, illetve a hazai Közbeszerzési Értesítőbe, emellett számos ellenőrzést is folytattak – ismertette Rigó Csaba Balázs.

Jelezte azt is, hogy jövőre 25 éves lesz a Közbeszerzési Hatóság, 1995 óra szabályozza törvény a magyarországi közbeszerzéseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában