MAGYAR GÁRDA: Az MSZP az államfő álláspontját kéri

Az MSZP elnöksége arra kéri az államfőt, hogy fejtse ki nyilvánosan álláspontját a Magyar Gárdáról. A testület a kérését szombaton délelőtt kiadott közleményében rögzíti.

Az MSZP elnökségének közleménye így fogalmaz: “Sólyom László egyértelmű szava most sokak számára hozna megnyugvást, további hallgatása pedig az ország nagy részének okozna csalódást.”

A közlemény rögzíti, hogy az MSZP a zéró tolerancia elvét vallja a kirekesztő, gyűlöletkeltő ideológiákkal és mozgalmakkal szemben.
Majd így fogalmaz: “a Magyar Gárda nevű félkatonai szerveződést kétségek nélkül ezek közé soroljuk, hiszen a politikai hátországát jelentő Jobbik Magyarország Mozgalom közismerten szélsőjobboldali ideológiát vall és gyakorlatot követ. Ez pontosan kiolvasható e radikális párt vezetőinek nyilatkozataiból, a “cigánybűnözés” megoldására tett javaslataikból, vagy éppen melegellenes kirohanásaikból. A Magyar Gárdával kapcsolatos hazai és nemzetközi heves reakciókat így sem elsietettnek, sem túlzónak nem tartjuk.”

Majd így folytatják a közlmeményt: “Hazánkban az elmúlt években elszaporodtak azok a jelenségek, amelyek álszent jelképhasználattal, áthallásos mondatokkal, őszintétlen magatartással igyekeznek másnak mutatni önmagukat, mint amik: rasszista, kirekesztő, gyűlöletkeltő ideológiák letéteményesei.”

Az MSZP elnöksége szerint: “egy szabad országban is van határ, amelynek átlépését a csöndes, békés többség nem tűrheti el: nem lehet a politikai szabadságjogok mögé bújva kirekeszteni, félelmet kelteni senkiben.”

Az MSZP elnöksége felszólítja a többi parlamenti erőt is arra, “hogy a lehető leghatározottabban utasítsa el a Magyar Gárda megalakulását, és ennek egyértelművé tétele érdekében szakítson meg minden esetleges kapcsolatot, politikai együttműködést a félkatonai alakulat hátországát adó Jobbik Magyarország Mozgalommal!”








hirdet�s