Magyar filmkvótát vezetne be a hazai mozikban a Jobbik

Budapest, 2012. május 18., péntek (MTI) – Monopóliumellenes törvénymódosítást és magyar filmkvóta bevezetését sürgette a hazai mozikban pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Novák Előd, a Jobbik alelnöke.

Az ellenzéki politikus szerint a hazai mozitermek és látogatók számát tekintve 80 százalékos monopolhelyzetbe került az izraeli tulajdonban lévő Cinema City. Mint elmondta: a magyar filmek így szerinte nem juthatnak el a mozilátogatókhoz. Emiatt Kálomista Gábor, a Magyar Producerek Szövetsége nevében a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordult tavaly januárban, ám keresetét elutasították – emlékeztetett Novák Előd.

A Jobbik ezért törvénymódosítást javasol a kormánynak, amellyel szétválasztanák a moziüzemeltető cégeket és a közvetett tulajdonlást is megakadályoznák. A jobbikos politikus szerint a magyarországi plázák alacsony, közönségcsalogató bérleti díjai miatt versenyhátrányba kerültek az art mozik.

A Jobbik egy kötelező mozikamara létrehozását javasolja, a szakmai szervezetekkel egyeztetve. Ez a szervezet szabályozná a mozik működését, mielőtt módosítanák a vonatkozó törvényeket.

Az ellenzéki párt a televíziók mintájára egy 10 százalékos mozikvótát is bevezetne. Novák Előd szerint ezt csak néhány év múlva lehetne alkalmazni, hiszen jelenleg nem készül elég magyar film.

Novák Előd álláspontja szerint a kultúráért felelős szaktárcának – élve rendeletalkotási jogával – mihamarabb meg kellene alkotnia a filmforgalmazás szabályait.

A Jobbik alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján az új történelmi magyar filmek alkotásának fontosságára is felhívta a figyelmet. Álláspontja szerint a köztelevízióban futó Marslakók című sorozat szerződését fel kell függeszteni és az így felszabaduló forrásból történelmi játékfilmeket kellene forgatni.

Novák Előd szerint a nemzetközi filmszemléket megcélzó alkotások helyett, a hazai nézők szórakoztatására alkalmas filmek elkészítését kellene támogatnia a kormányzatnak.

– MTI –