Magyar-észt – Hazai győzelemmel versenyben a második helyért

Akt.:
A magyar csapat örül a győzelemnek a labdarúgó Nemzetek Ligájában játszott Magyarország - Észtország mérkőzés végén a budapesti Groupama Arénában 2018. november 15-én. Magyarország-Észtország 2-0.
A magyar csapat örül a győzelemnek a labdarúgó Nemzetek Ligájában játszott Magyarország - Észtország mérkőzés végén a budapesti Groupama Arénában 2018. november 15-én. Magyarország-Észtország 2-0. - © Fotó: MTI/Illyés Tibor
Budapest – A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte az észt csapatot a Nemzetek Ligája C osztályának csütörtöki játéknapján.

A sikerrel a magyarok nem végezhetnek a biztos kiesést jelentő negyedik helyen, mert az így már mindenképpen az észteké, ennek ellenére a bennmaradás még nem dőlt el, mivel a négy csoport legrosszabb harmadikja szintén egy osztállyal lejjebb folytatja.

A magyar csapat egyúttal versenyben maradt a második pozícióért, de annak megszerzésére kicsi az esély, mert ahhoz vasárnap egy újabb magyar győzelem mellett a görögöknek hazai pályán ki kellene kapniuk az észtektől.

A második helynek azért van jelentősége, mert a Nemzetek Ligájának mind a négy osztályából négy-négy olyan csapat lehetőséget kap az Európa-bajnoki részvétel kivívására, amely sikertelenül zárta a jövőre kezdődő Eb-selejtezőket, de a C osztályban ehhez reálisan minimum másodikként kellene zárni a négyesben.

A magyarok vasárnap a már biztos csoportgyőztes, és így feljutott finneket fogadják a zárófordulóban.

Nemzetek Ligája, C osztály, 2. csoport, 5. forduló:

Magyarország-Észtország 2-0 (1-0)

Groupama Aréna, 7000 néző, v.: Enea Jorgji (albán)
gólszerzők: Orbán (8.), Szalai (69.)
sárga lap: Pátkai (63.), illetve Pikk (23.), Anier (49.), Antonov (62.)

Magyarország:

Dibusz Dénes – Baráth Botond, Willi Orbán, Kádár Tamás, Korhut Mihály – Nagy Ádám, Pátkai Máté – Kalmár Zsolt (Kleinheisler László, 84.), Kovács István, Nagy Dominik (Dzsudzsák Balázs, 65.) – Szalai Ádám (Böde Dániel, 76.)

Észtország:

Mihkel Aksalu – Taijo Teniste, Madis Vihmann, Joonas Tamm, Artur Pikk – Artjom Dmitrijev, Ilja Antonov – Henrik Ojamaa (Sergei Zenjov, 60.), Konstantin Vassiljev (Ats Purje, 82.), Siim Luts (Sander Puri, 77.) – Henri Anier

I. félidő:

8. perc: Kalmár jobbról beívelt szögletére Orbán érkezett tökéletes ütemben, s hat méterről a bal kapufa mellé fejelt (1-0).

II. félidő:

69. perc: Nagy Ádám lépett bele harcosan egy észt indításba, a labda magasra perdült, Szalai Ádám pedig az öt és feles sarkáról a kilépő Aksalu felett a hálóba bólintott (2-0).

A kilencfokos hidegben kezdődött összecsapáson Dibusz Dénesnek már az ötödik percben komoly védést kellett bemutatni egy jobb oldali észt szöglet után. Az első magyar lehetőségre nyolc percet kellett várni, a hazaiak viszont gólra váltották a sarokrúgásukat Willi Orbán révén, aki harmadik mérkőzésén első találatát szerezte a nemzeti együttesben.

Négy percre rá kis híján meglett a második magyar találat, az észt kapus, Aksalu rossz felszabadítását követően a Tallinnban betaláló Nagy Dominik csavart az üres kapu felé, ám a kapus időben visszaért.

A gól után néhány percig még tartott a magyar lendületet, Kalmár vállalkozott szóló után lövésre, majd kissé visszavett a tempóból a hazai csapat, amelyet a kispad mellől ezúttal az eltiltott Marco Rossi szövetségi kapitányt helyettesítő másodedző, Cosimo Inguscio irányított. A játék továbbra is nagyrészt az észt térfélen zajlott, ám az időnként látványos magyar támadások nyomán komoly veszélyhelyzet nem alakult ki a vendégek kapuja előtt a szünetig.

A második játékrész kezdetén a nézőtérről a székely himnusz szólt, a magyar válogatott pedig Orbán veszélyes fejesével indított, de Aksalu bravúrral hárított. A visszatérő és így a 97. szereplésével a válogatottsági rangsor harmadik helyére feljövő Dzsudzsák Balázs 25 perccel a lefújás előtt kapott lehetőséget a lassan csordogáló mérkőzésen. Röviddel ezután kettőre növelte előnyét a magyar válogatott, a Tallinnban duplázó Szalai jó helyzetfelismerése ért gólt.

A biztos vezetés tudatában még nyugodtabban játszott a házigazda, az észt együttes pedig a második játékrészben nem veszélyeztetett, így a magyar válogatott megszerezte második sikerét a Nemzetek Ligájában.

A találkozón sárga lapot kapott Pátkai Máté, aki így eltiltás miatt vasárnap a finnek elleni zárómérkőzésen nem léphet pályára.

Cosimo Inguscio, a magyar labdarúgó-válogatott másodedzője a találkozót követően elmondta, elsősorban annak örül, hogy végre nem kapott gólt a csapat.

“Azt láttuk a játékosoktól, amit a felkészülés során elterveztünk. Az ellenfélnek egyetlen lehetősége volt, megérdemelt győzelmet arattunk, minden játékos a legjobbját nyújtotta” – fűzte hozzá a szakember, aki megjegyezte, nem vállaltak különösebb kockázatot, megbecsülték helyzeteiket, melyekből rögtön az elsőt gólra váltották.

Martin Reim, az észt labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya arról beszélt, hogy a magyar csapat ezen estén minden tekintetben jobb volt és megérdemelten nyert. Hozzátette, sérülések miatt a szokásosnál “rövidebb” volt a kispadjuk, emiatt is volt alacsonyabb színvonalú a játékuk.

– MTI –


Budapest - A vezető gólt szerző Willi Orbán legérzelemdúsabb mérkőzése volt a magyar labdarúgó-válogatott csütörtök esti Nemzetek Ligája-mérkőzése, amelyen a Groupama Arénában 2-0-ra legyőzte az észt együttest. "Ez volt a legérzelemdúsabb mérkőzés a pályafutásomban: az első hazai találkozóm a vál...