Magyar és nemzetközi előadók lépnek színpadra a Magyarország Szépe verseny döntőjén

Budapest – A magyar zenei élet képviselői mellett a 2018-as Eurovíziós Dalfesztivál zsűrikedvence, az osztrák Cesár Sampson is színpadra lép a Magyarország Szépe verseny vasárnap esti döntőjén, amelyet élőben fog sugározni a Duna Televízió és a Duna World csatorna.

A Miss World világverseny magyarországi döntőjének tizenhat finalistája a nyitány mellett négy szettben – fürdőruhában, a labdarúgó világbajnokság ihlette kollekcióban, nemzeti öltözetben és estélyi ruhában – vonul végig a kifutón. A négy kör mindegyikét különleges zenei produkciók fogják kísérni – olvasható a szervezők által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A nyitányban Freddie gospelkórussal mutatja be legújabb dalát, a bikinis körben Berkes Olivér új dala mutatkozik be, míg a kreatív tour-ban az idei Eurovíziós Dalfesztivál osztrák indulója, Cesár Sampson énekli el versenydalát. A művész a dalverseny döntőjében a zsűri pontszámai alapján az első helyen, összesítésben a harmadik helyen végzett.

A nemzeti öltözékhez illő, jól ismert népdalt öltöztet új köntösbe Nika és a Fool Moon, míg az estélyi ruhás kör eleganciáját Berkes Olivér, Freddie, Király Viktor és Veréb Tamás exkluzív előadása fogja emelni.

Az est további részében Király Viktor színpadra lép egyik szerzeményével, majd Vastag Csaba mutatja be legújabb dalát és a fiatal tehetség, Zävodi tévés dalpremierjére is itt kerül sor.

A szervezők szerint a színpadkép, a megújuló látványvilág olyan vizuális környezetet teremt, amely még inkább ki fogja hangsúlyozni a tizenhat döntős lány szépségét.

Az élő show házigazdája Kraszkó Zita és Kovács Kokó István lesz.

A vasárnapi megmérettetés győztese fogja képviselni Magyarországot a Miss World világdöntőn.

– MTI –


Tóth Panni
Debrecen - Megvan a 16 döntős lány, akik közül július 8-án este este a Duna Televízió élő műsorában választják ki azt, aki Magyarország színeiben vehet részt a Miss World világversenyen. A legfontosabb szempont az, hogy a győztes Magyarországot méltó módon tudja majd képviselni a világversenyen. A s...