Friss hírek

2008.02.22. 11:37

Az NNI nem kommunikál a Csányi-ügy újabb elfogásáról

<p>A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egyelőre nem erősítette meg azt a lapinformációt, hogy valóban őrizetbe vettek volna egy újabb embert Csányi Sándor OTP-vezér zsarolási ügyével kapcsolatban. A Népszava pénteki számában írt erről. Információik szerint egy kisebb biztonsági cég vezetőjét vették őrizetbe, szerepe azonban az ügyben egyelőre nem ismert. Vele együtt négyre nőtt a gyanúsítottak száma - jegyzi meg a lap.</p>

Csécsi Soma, az NNI szóvivője a Független Hírügynökség megkeresésére mindössze annyit mondott, hogy a három nappal korábban kiadott közleményükön kívül többet nem kívánnak közölni.

Kedden annyit árultak el az ügyről, hogy az NNI Különleges Ügyek Osztálya eljárást indított három magyar állampolgár ellen, akiket súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolással gyanúsítanak. Már mindannyian előzetes letartóztatásban vannak. A közlemény szerint egy Magyarországon működő bank egyik vezető tisztségviselőjét zsarolták: e-mailban 50 millió eurót követeltek azért, hogy ne hozzanak nyilvánosságra egy ingatlan adás-vételével kapcsolatos iratokat.

Az OTP hivatalosan is elismerte, hogy az ügy érintettje Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója. Azt a bank leszögezte, hogy a pénzintézet egyik üzleti tranzakciójához kapcsolódtak a zsaroló elektronikus levelek, a tranzakciók nincsenek kapcsolatban Csányi banktól független, privát tevékenységével

Veres János pénzügyminiszter az üggyel kapcsolatban korábban annyit megerősített, hogy a gyanúsítottak egyike 1999. és 2000. között Simicska Lajos akkori APEH-elnök informatikai tanácsadója volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!