Magukra maradtak, de nem bánják

Hankó László
Hankó László
Egy teljesen új építésű autóval vágott neki a 2007-es rally bajnokságnak a miskolci Hankó László, Tóth Péter kettős, valamint szerelés terén is magára maradt a miskolci egység.

Tavaly még egy cseh team végezte a javítási munkálatokat, de Hankó Laciék közel sem voltak elégedettek a tevékenységükkel. Éppen ezért úgy döntöttek: jobb lesz, ha inkább mindent maguk csinálnak. Persze ennek megvan a hátránya is, hiszen kevesebb idő jut magával a versenyzéssel foglalkozni az autó körüli teendők miatt.

– Az első idei versenyünket úgy értékeljük, hogy egy rendkívül erős mezőnyben jól teljesítettünk – vonta meg a rövid egri mérleget Hankó László. – Ugyanakkor azt sem tagadjuk le, hogy van min javítanunk, de az egri tapasztalatokat fölhasználva igyekszünk előrelépni már Miskolcon is. Különösen az első napon érződött a sok kihagyás, hiszen tavaly mindössze három versenyen tudtunk elindulni, s azokat sem fejeztük be mind. Kicsit lassan kezdtünk, de a vasárnapi időeredmények már bizakodásra adnak okot.

A folyamatos javulásban bízik tehát Hankó László, és optimistán várja a 14. McRallyt. Még akkor is szeretne saját környezetében a dobogóra állni, ha tudja, milyen kemény kategóriába „csöppentek” bele. A realitásokat nézve viszont az N-ben az első hat mindenképpen elérhetőnek tűnik a miskolci duónak.

– A BükkszentlászlóBükkszentkereszt gyors igazi rally pálya, ahol minimális részt lehet fullgázon megtenni – vélekedett Hankó László. – Igaz, itt is van ugyan egy-két olyan szakasz, ahol a mutató lökdösi a 170-et. Kanyarba be, kanyarból ki, kevés egyenessel, szakadék az út szélén, a másik részen domboldal. Sok hibázási lehetőség nincs, de attól tartok, ha valakinek problémája lesz, akkor esetleg kiveszik a versenyből. Jó lenne, ha ez nem fordulna elő. A királdi körverseny pedig nézői szempontból lesz nagyon látványos és izgalmas. Ahogy Tóth Peti navigátorommal számoltunk, lesz olyan, hogy egy körön hét-nyolc autó lesz egyszerre a pályán. Az egy nyomsávos úton borzasztóan nehéz előzni, ha valaki utolér egy autót. Nagyon jó lesz, már várom a versenyhétvégét.








hirdet�s