2012.01.19 11:25; Frissítve: 2012.01.19 13:28


Magosi újra a dobogó tetején

Magosi újra a dobogó tetején
A magyar salakmotor-versenyző most már „látótávolságra” megközelítette az éllovasokat.

 Újabb két fordulón van túl az argentin salakmotoros egyéni bajnokság mezőnye, köztük a magyar bajnok, Magosi Norbert. Mindkét viadalnak Bahia Blanca adott otthont, s hazánk reprezentánsa folytatta azt a felzárkózást, amit elkezdett. A hatodik fordulóban még csak a kisdöntő megnyerésével dicsekedhetett Magosi, ám a legutóbbi, 7. versenyen ő bizonyult a legjobbnak. Magosi Norbert saját honlapján (www.magosiracing.com) értékelte a viadalokat.

 

Változtak a körülmények

– A hatodik fordulóban a kisdöntőig sikerült eljutnom, amit végül megnyertem. Úgy gondolom, ez nem rossz eredmény, főleg ha azt nézzük, hogy szinte az összes olyan versenyző, aki a tabellán előttem áll, az a viadalon mögöttem végzett. A versenyre a pálya teljesen megváltozott a korábbiakhoz képest, fogóssá vált, mert esett az eső, így azok a beállítások, amikkel addig mentünk, már nem voltak elegek. Próbáltunk állítani a motoron, de annyira párás volt a levegő, hogy nagyon lassúak voltak a motorok, de nemcsak az enyém, hanem mindenkié – fogalmazott Magosi, majd folytatta. – Egy második és egy első hellyel nyitottam, majd következett a 11. futam, ahol az első  startfélkörben a nagy rivális, Adrian Gomolski annyira kiszorított, hogy nem maradt helyem, kimentem a palánk tövébe az anyagba, és hogy ne menjek neki a lengyel srácnak, inkább elfektettem a motort – ezután pedig kizártak. Egyre inkább azt érzem, a szurkolókon kívül mindenki azt akarja, hogy ne én nyerjek. De ez már a múlt, előre nézek a következő versenyre és megpróbálom a negatívumokat kizárni, hiszen a győzelmet nem kell megmagyarázni, a többi meg nem fontos!

 

Hauzinger motorjával

Úgy tűnik, az argentin bajnoki cím védőjének a következő viadalra valóra sikerült kizárnia a külvilágot, ráadásul nagy segítséget kapott osztrák versenyzőtársától, Manuel Hauzingertől. Amint arról már a Napló is beszámolt, a magyar pilóta technikai gondokkal küzdött a sorozat elején, éppen ezért a cseh Matej Kustól bérelt blokkot. Hauzinger licenszproblémák miatt nem tudott elindulni a viadalon, s felajánlotta Magosinak a motorját ingyenes használatra. –  Manu motorjával mentem, ami jó volt ugyan, de sokat kellett kínlódunk, mire az ideális beállításokat megtaláltuk. Emiatt elment az alapfutamok során pár pont, de az utolsó két etapra és a döntőre minden összeállt, így sikerült megnyernem a versenyt! – emlékezett vissza az amúgy nagyon sok bukással tarkított viadalra Magosi. A magyar vaspapucsos szerint a perecelések egyik fő oka, hogy a hazai versenyzők egyre komolyabban gondolják a bajnokságot, ezért sokszor mindenen és mindenkin átgázolnak a jobb eredmény eléréséért.
Magosi a honlapján azt is elárulta, lassan elhárul minden akadály, és hamarosan átveheti azokat az alkatrészeket, amiket Magyarországról küldtek neki a motorjához. Az elmúlt évben három ország bajnokaként végző salakmotoros nagyon bízik abban, hogy a hátralévő fordulókban le tudja dolgozni hátrányát, és megvédi elsőségét. HBN

 

Az állás:
1. Emiliano Sanchez (argentin) 119 pont,
2. Adrian Gomolski (lengyel) 107,
3. Magosi Norbert (magyar) 104,
4. Lisandro Husman (argentin) 104,
5. Nicolas Covatti (argentin) 77,
6. Albin Facundo (argentin) 74.


Cimkék: ,

Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Autó - Motor
“Stratégiai partnerségről” tárgyal a Peugeot és a General Motors
Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Párizs, 2012. február 22., szerda (MTI) - Stratégiai partnerségről [...] tovább »
Hogyan vezessünk havas, hóbordás, jeges úton?
Az előrejelzések szerint havazásra most a Dunán-túlon kell számítani, nekünk itt az ország keleti felében a [...] tovább »
Emelkedett az üzemanyagok ára
Budapest, 2012. február 15., szerda (MTI) - Emelte bruttó 3 forinttal a gázolaj és 2 forinttal a 95-ös benzin [...] tovább »
A Shinwa éve lehet az idei is
Miskolc - A válság ellenére folyamatosan bővül és fejleszt a Shinwa. tovább »
Újra emelik az üzemanyagok árát
Budapest, 2012. február 13., hétfő (MTI) - Emeli bruttó 3 forinttal a gázolaj és 2 forinttal a 95-ös benzin [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása