2011.10.21 10:06; Frissítve: 2011.10.21 10:06


Magosi és Szatmári párharca az aranyért

Csak egy maradhat; Magosi (balra), vagy Szatmári | Fotó: Papp László Csak egy maradhat; Magosi (balra), vagy Szatmári | Fotó: Papp László
Debrecen – A bajnoki címvédő Tabaka József a bronzéremért hajt a szombati ob-n Debrecenben.

Az idényben utoljára láthatnak a szurkolók salakmotoros tétversenyt hazánkban, ráadásul a szombaton 14 órakor kezdődő debreceni derbi igazi presztízsviadal lesz, hiszen az egyéni magyar bajnoki döntőt rendezik a Gázvezeték utcai salakstadionban.

Az előző két forduló után eldőlni látszik, ha valami drámai fordulat nem következik be, akkor Magosi Norbert, vagy Szatmári László örülhet a bajnoki elsőségnek. A korábbi gyulai és miskolci viadalon a szegedi Magosi 3 pontos előnyt szerzett a Debrecen Speedway SE versenyzője, Szatmári előtt, ami helyezésre lebontva azt jelenti, ha Szati három pozícióval megelőzi Magosit a debreceni döntőben, akkor pontegyenlőség alakul ki kettőjük között. De a jelenlegi erőviszonyok tekintetében ez a három pont elég soknak tűnik…

Itt az ideje

- Nem akarok nagyképűnek látszani, de ezt az első helyet nem Lackó szerezheti meg, hanem én bukhatom el – szögezte le Magosi Norbert, aki hozzátette, a salakpályákon eltöltött 23 év után már nagyon örülne egy egyéni magyar bajnoki címnek. (Érdekesség, hogy a 36 esztendős vaspapucsos idén megszerezte az argentin és szlovák egyéni bajnoki címet.) – A múlt héten sikerült legyőznöm a világbajnok Greg Hancockot Miskolcon, amit nagy fegyverténynek tartok, de ami ennél is fontosabb, sok olyan dolgot árult el, amiből tanulhatok. Remélem, ennek már Debrecenben is lesz látszatja – fogalmazott a pontvadászat éllovasa.

Nemcsak rajta múlik

Magosihoz hasonlóan Szatmári sem büszkélkedhet még egyéni magyar bajnoki aranyéremmel, viszont mindent elkövet majd azért, hogy ez megváltozzon, bár tudja, nem csak a saját kezében van a sorsa.

- Csakis saját magammal foglalkozom, meg akarom nyerni a versenyt, s abban, hogy kellő különbség lesz köztem és Norbi között, abban csak reménykedhetem – mondta Szatmári, aki elárulta, nem könnyíti meg a helyzetét, hogy legutóbb 8 hete ült motoron, így nemcsak az ellenfelekkel, hanem önmagával is meg kell küzdenie.

- Abban biztos vagyok, hogy gyors lesz a motorom, de én is kellek majd hozzá. Mindent megteszünk a sikerért – fogadkozott a Debrecen Speedway salakosa.

Tabaka a bronzért küzd

Az első hely mellett a dobogó harmadik fokáért is nagy harc várható, ugyanis a jelenlegi harmadik Stefáni Attilát és a negyedik Tabaka Józsefet is három pont választja el egymástól.

A magyar salakmotoros egyéni ob állása

  1. Magosi Norbert (Big’s MSC) 21 pont,
  2. Szatmári László (Debrecen Speedway) 18,
  3. Stefáni Attila (Miskolc Speedway) 15,
  4. Tabaka József (Debrecen Speedway) 12,
  5. Benkő Roland (Gyulai Speedway Club) 12,
  6. Manuel Hauzinger (osztrák) 10.

A mezőny:

Magosi Norbert, Tihanyi Sándor, Nagy Patrik, Benkő Roland, Fekete Sándor, Papp Péter, Tabaka József, Szatmári László, Stefáni Attila, Denis Stojs (szlovén), Samo Kukovica (szlovén), Manuel Hauzinger (osztrák)


Rangos salakmotor-verseny a cívisvárosban

Debrecen – A hétvégi debreceni fordulóval zárul az egyéni salakos ob: nem akármilyen viadalra gyűlnek össze a vaspapucsosok szombaton délután, ugyanis a 14 órakor kezdődő derbin az egyéni magyar bajnoki cím sorsa dől el. Ez a megmérettetés lesz az országos bajnokság utolsó viadala, s egyben a szezonzáró verseny hazánkban.

Új név kerül a bajnokok listájára

Debrecen – A szombati debreceni fordulóval zárul az egyéni salakos ob, valamint a hazai versenyszezon.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport
Veretlen bajnokot avattak Debrecenben!
Labdarúgás - Tegnap este veretlenül zárta a magyar bajnokságot a DVSC-Teva. Nézze meg képeinken, hogy hogyan [...] tovább »
Kiss Pál Tamás: Hajsza a leggyorsabb körért
Kiss Pál Tamás pénteken a szenzációs 2. helyen végzett a GP3 történetének első monacói futamán, [...] tovább »
Debreceni úszó Eb – 400 m férfi vegyesen Cseh László elsőként finalista
A várakozásnak megfelelően a legjobb időeredménnyel jutott be a 400 m férfi vegyes esti döntőjébe Cseh [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Góllövőlista
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája: tovább »
Sajósenye ötöse Bogácson
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Közép csoportjának 27. fordulójában öt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés