Magáncégek férhettek hozzá a brit DNS adatbázishoz

Néhány magáncég többször is hozzáférhetett a több mint 4 millió ember adatait tartalmazó brit DNS-adatbázishoz az érintettek beleegyezése nélkül – tudta meg a Daily Telegraph című konzervatív napilap szombati kiadása.

Az újság értesülése szerint 2004 óta legalább öt alkalommal rendőrségi szerződésekkel rendelkező magáncégek “számítógépes programjaik fejlesztése érdekében” használták az adatbázist.

A brit Liberális Demokrata Párt felszólította kabinetet, hogy azonnal szüntesse meg a gyakorlatot.

Az adatbázis négymillió kétszázezer brit állampolgár – a rendőrség által bűntény elkövetésének gyanúja miatt levett – DNS-mintáját tartalmazza. Ebből legkevesebb egymillióan nem bizonyultak bűnösnek, de adataikat nem törölték.

A kormány szerint az adatbázis rendkívül fontos bűntények megoldásánál. Amikor létrehozták, nem volt szó arról, hogy magáncégek üzleti céllal hozzáférhetnek majd. Mint kiderült, néhány minta például egy számítógépes “etnikai szűrőprogram” kidolgozásához kellett. A cégek darabonként 30-tól 50 fontig terjedő adminisztrációs díjat fizettek az adatok használatáért.

2006-ban két vállakozás hozzáférést kapott egy évre az egész adatbázishoz, hogy lefuttassanak rajta egy “családi” szoftvert, amely a gyanúsítottak családtagjait szűrte ki.

A Daily Telegraph úgy tudja, hogy mióta a belügyminisztérium DNS-etikai csoportja 2007-ben megkezdte működését, nem szolgáltattak ki több adatot.

A brit kormány már többször keveredett botrányba adatkezelés miatt, tavaly novemberben például bocsánatkérésre kényszerült a miniszterelnök, miután az adóhatóság 25 millió brit bizalmas (születési, társadalombiztosítási és banki) adatait vesztette el.








hirdet�s