Mádi Rabbiház – Mostantól elindulhatunk a Csodarabbik útján

Akt.:
Köves Slomó, Ilan Mor, Izrael Állam nagykövete és az utolsó mádi rabbi két fia együttesen avatták fel a Rabbiházat
Köves Slomó, Ilan Mor, Izrael Állam nagykövete és az utolsó mádi rabbi két fia együttesen avatták fel a Rabbiházat - © Fotó: Ádám János
Mád – A felújított zsinagógán kívül a megújult rabbiház prezentálja majd a zsidó örökséget.

Megnyílt a Csodarabbik útja nevet viselő, Észak-Magyarország zsidó örökségébe vezető zarándokút első állomása, a Mádi Rabbiház.

Az avatóünnepséget megtisztelte Csepreghy Nándor parlamenti államtitkár, a kancelláriát vezető miniszterhelyettes és dr. Latorcai Csaba, a kiemelt társadalmi ügyekért felelős államtitkár.

avatas-16-aj

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetőrabbija elmondta, hogy a zsidóság az ezerhétszázas évek elején telepedett le Mádon. A második világháborúig az ott élő közösség jelentős szerepet vállalt a település felvirágoztatásából. A felújított zsinagógán kívül a megújult rabbiház prezentálja majd az Észak-Magyarország zsidó örökségét, s remélhetően fellendíti majd a turizmust.

Hazalátogatott Amerikából

A rendezvénynek különös jelentőséget adott, hogy idelátogatott az utolsó mádi rabbi, Ehrenreich Eliezer két fia, Joel Ehrenreich és Naftoli Ehrenreich rabbi, valamint Menachem Margolin rabbi, a brüsszeli központú Rabbinical Center of Europe vezetője is. Erre az alkalomra hazalátogatott Amerikából Deutsch Erika, aki a hetvenes évek elején hagyta itt a szülővárosát, amikor a zsidó örökség emlékei már pusztulófélben voltak. Büszkén mutatta a családjának, nem gondolta volna, hogy mostanra mindezek ismét régi fényükben ragyognak. Ha ezt hírül adja az óceánon túl élőknek, sokan látogatnak el erre a zarándokhelyre.

avatas-40-aj

Az ünnepség alkalmából Köves Slomó helyezte fel a zsidó házak ajtaján szokásos Mezüzét a Rabbiházban.

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) által kezdeményezett, és az Európai Unió támogatásával életre hívott átfogó fej­lesztések eredményeként megismerhetővé és átélhetővé válik Tokaj-Hegyalja egykor virágzó zsidó közösségeinek hagyományos élete, tárgyi és kulturális emlékezete.

avatas-26-aj

Végigvezeti az érdeklődőket

Mád, illetve az egész Tokaj-Hegyalja-i térség hosszú évszázadokon keresztül biztosított eszményi helyszínt a hagyományos zsidó élet számára a Kárpát-medence szívében.

Ezt a különleges, letűnt életmódot idézi fel az a zarándokútvonal, amely az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) fejlesztése nyomán végigvezeti az érdeklődőket a bortermesztés megújításában is meghatározó szerepet vállaló zsidóság mindennapjainak egykori színterein. A Csodarabbik útja nevet viselő, Észak-Magyarország zsidó örökségébe vezető zarándok­út keretében most ismét élettel telnek meg a térség valaha nyüzsgő közösségi terei.

ÉM

avatas-06-aj








hirdetés