Minden a furmintról Mádon

Akt.:
A tavalyi fesztiválon
A tavalyi fesztiválon - © Fotó: ÉM
Mád – Szeptember első hétvégéjén rendezik meg a Mádi Furmint Ünnepet.

Pénteken kezdődött, de ma folytatódik a Mádi Furmint Ünnep a hegyaljai településen.

A település ünnepe

– Mádon az egész nyár forgalmasan telik – mondja Tatárka József, Mád polgármestere. – Szinte majdnem minden hétvégére esik valamilyen rendezvény. Ezek zömmel helyi pincészetek programjai. Olyan nagy program, ami az egész települést megmozgatja, egy évben összesen négy van. Ezek közül számunkra a legfontosabb természetesen a furmint­ünnep. Szándékosan ünnep és nem fesztivál, mert fesztiválból rengeteg van, a látogatók szinte már el sem tudnak igazodni közöttük. Számunkra a furmint sokkal többet jelent. Évszázadokon keresztül ez adott munkát az itteni embereknek, és nagyon reméljük, a jövőnket is a szőlő és a bor fogja meghatározni. És hogy mit szeretnénk bemutatni, miért velük és miért ezekkel a programokkal? A „mit” talán rövidebben megfogalmazható: Mádot, ezt a gyönyörű települést és azt a szőlőfajtát, melyet ma már, 2017-ben az USA-ban és Magyarországon is ünnepelnek. Szeretettel várunk mindenkit a furmint, a bor és a gasztronómia ünnepére.

ÉM








hirdet�s