MAC vs. Jegesmedvék – A végén, a hokilutriban a Macik voltak szerencsésebbek

MAC vs. Jegesmedvék
MAC vs. Jegesmedvék - © Fotó: MAC Budapest Facebook
Miskolc – Az új esztendő első munkanapján rendezett rangadót megnyerte a DVTK Jegesmedvék hokicsapata a MAC Budapest otthonában.

Az Erste Liga alapszakaszának fölényes nyertese a pillanatnyi második otthonában annak tudatában lépett fel, hogy számára az eredmény másodlagos, így az összecsapás presztízsjelleget öltött. A vendégek mestere ezúttal a második számú kapusát, Kiss B.-t állította a ketrec elé.

Rantanen duplája

Már a 2. percben vezetést szereztek a piros-fehérek, akik kihasználták a fővárosiak védelmi megingását. Pavuk balról passzolt Rantanenhez, akinek a környezetében senki nem tartózkodott, az érkező védő pedig lekezelte a korongot, majd szemből, 5 méterről a kapu bal oldalába helyezett (0-1). A másik oldalon Bodó távolról a keresztvasat találta telibe, majd Ruikka kapta az első kiállítást. A 7. percben Dansereau és Pavuk egymásnak esett, következett a salamoni ítélet, a páros kisbüntetés. Egy perccel később újra Rantanen jeleskedett: a hátvéd ezúttal balról, éles szögből pompás bombával szúrta ki a bal felső sarkot (2-0). A játékszer gyors röppályájára jellemző, hogy a rutinos Bálizsnak arra sem volt ideje, hogy a kezét felemelje. A Jegesmacik kétszer fórba kerültek, ekkor a portás jeleskedett, de ugyanezt tette a túloldalon Kiss B., aki többször szintén jó érzékkel avatkozott játékba. A 20. percben Orban tesztelte a miskolciak háló­őrét, akinek balszerencséje volt, mert hárította korongját, amely azonban visszapattant elé és másodszorra már nem tévedett (1-2), ezzel visszajöttek a mérkőzésbe a hazaiak.

Dansereau egyenlített

A középszakaszt óriási rohammal kezdte a budapesti alakulat és kevés hiányzott az egyenlítésükhöz. A túloldalon Galanisz jobbról húzott a kapu elé, de a hálóba kanyarintáshoz már nem maradt ereje. A diósgyőriek, amikor öt a négy ellen játszottak és már elfoglalták pozíciójukat, egymás után négyszer is megcélozták Bálizs kapuját, aztán Galanisz hibázott ziccerben. Érdekes szituáció is akadt: kavarodás után a hazaiak hálójába került a korong, de előzőleg elmozdult a kapu, így a közvetlen közelben tartózkodó Soós P. játékvezető érvénytelenítette a gólt. A 31. percben kissé váratlanul egyenlített a MAC Budapest. Dansereau – aki korábban a miskolciak színeiben is hokizott – balról középre korcsolyázott, majd 8 méterről célzott, lövése pedig a jobb kapuvasat érintve vágódott Kiss B. mögé (2-2), aki az előtte állóktól semmit nem láthatott. A hajrában még bátran akcióztak a csapatok, gyors és helyenként kemény volt a játék, közben a levegőben lógott a meccs ötödik gólja, amely végül nem született meg.

A szemfüles Kulmala

Az utolsó húsz percben Kulmala óriási kanyart csinált, teljesen bedőlve kerülte meg a kapu és a jobb sarokba akart paskolni, de Bálizs a korcsolyájával és a botjával „pirosra” állította a szemafort. A 42. percben előnyhöz jutott a fővárosi társaság. A védők nem tudtak felszabadítani, a jégen fekvő Kiss B. sem tudta a korongot elseperni, Dansereau pedig megtalálta a rést (3-2). A 47. percben Vas közel állt az egyenlítéshez, de fonákját a vendéglátók egyese mentette. Nem sokkal később Bálizs a kapuját elhagyva rossz helyre passzolt, aztán helyrehozta hibáját, a „földön” csúszva sikerült takarítania. A hajrában a kékben játszó MAC a védőmunkára helyezte a hangsúlyt, míg a DVTK az egyenlítésért és az ezzel járó hosszabbításért harcolt. Fáradozását az 57. percben siker koronázta. Kulmala lőtt szemből, a korong Bálizsról előre pattant, a diósgyőriek csatára rácsapott és a lomha hátvédeket megelőzve egalizált (3-3), így jött a ráadás. Ebben három a négy ellen szólózott Brown, de Kiss B. eszén nem tudott túljárni. Dudás a dudaszó pillanatában ugyan belőtte a negyediket, de a videózás után kiderült, hogy a duda hamarabb megszólalt. A büntetőlövések a Maciknak hoztak szerencsét, valamennyi lövésük góllal végződött, míg Kiss B. háromszor is védett.

ÉM-KT



Jegyzőkönyv

 

MAC Budapest – DVTK Jegesmedvék
3-4 (1-2, 1-0, 1-1, 0-0) – szétlövéssel

Budapest, 820 néző. V.: Halassy, Soós P. (Soltész, Bedő).

MAC Budapest: Bálizs – Garát (1), MaCaulay, Klempa (1), Brown (1), Dansereau 2 – Dudas, Cunningham (1), Bodó (1), Nagy K., Orban 1 – Fejes, Kovács B., Terbócs, Majoross B., Somogyi – Vokla, Tóth R., Molnár, Keresztury – Arany (kapus). Vezetőedző: Majoross Gergely.

DVTK Jegesmedvék: Kiss B. – Ruikka, Leppanen, Magosi, Miskolczi, Galanisz – Láda B., Rantanen 2, Pavuk (1), Vas (1), Sakaris (1) – Vojtkó, Joe, Hajós, Kulmala 1, Tóth A. (1) – Kiss-Rusk, Köllő, Albert T., Tóth G. – Adorján (kapus). Vezetőedző: Mikael Tisell.

Kiállítások: 14, ill. 10 perc.

Majoross Gergely: – Érdekes és izgalmas meccs volt. Mindkét csapat sok helyzetet dolgozott ki, bármelyik nyerhetett.

Mikael Tisell: – A ráadás ráadásában három büntetőből hármat belőttünk. Ez nagyon ritka ebben a műfajban.

További eredmények:

  • Fehérvári Titánok-UTE 3-2 (1-1, 2-1, 0-0)
  • Ferencvárosi Torna Club-Dunaújvárosi Acélbikák 6-12 (1-2, 2-5, 3-5)

A jégkorong Erste Liga:

1. DVTK Jegesmedvék 28 22 2 2 2 107- 46 72 pont
2. MAC Budapest 28 17 – 3 8 114- 74 54
3. Dunaújvárosi Acélbikák 28 17 – – 11 101- 80 51
4. UTE 28 13 4 – 11 88- 79 47
5. SC Csíkszereda 28 13 2 1 12 97- 90 44
6. Ferencvárosi Torna Club 28 10 2 2 14 94-109 36
7. ASC Corona Brasov 28 9 2 4 13 74- 80 35
8. Fehérvári Titánok 28 8 3 2 15 83-109 32
9. EV Vienna Capitals 28 1 1 2 24 45-136 7








hirdet�s