Ma kezdik tárgyalni a Zuschlag-ügyet

Szerdán lesz az első tárgyalása a Zuschlag-ügynek a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon, Kecskeméten. Zuschlag Jánost és 15 társát folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalással vádolják. Fodor Endre, az ügyet tárgyaló bíró erre az évre 19 tárgyalási napot tűzött ki – tájékoztatta a Független Hírügynökséget Ócsay Beatrix, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság sajtószóvivője.

A Zuschlag-ügy egy, a számviteli fegyelem megsértése miatt indított vizsgálattal kezdődött még 2005 elején. 2007 nyarára országos méretűre nőtt, miután kiderült, hogy a Zuschlag Jánoshoz kapcsolódó alapítványok és egyesületek nem tudtak elszámolni azokkal az összegekkel, amelyeket állami pályázatokon nyertek. A bűncselekménnyel 72 milliós kárt okoztak, bár ennek jelentős része “megkerült”: ötvenmillió forintot maga Zuschlag János fizetett be korábban.

Zuschlag János az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezetője és kiskunhalasi képviselő volt. 2007 szeptember közepén egy kihallgatás után vették őrizetbe, miután különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsította meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. A nyomozók eddig kilenc olyan alapítványt találtak, amelyek nem tudtak megfelelően elszámolni a pályázati pénzekkel. A pályázatok elbírálása kapcsán már több vezető politikust is kihallgattak.

Zuschlag János egy március eleji kihallgatáson a korábban elismert politikai felelőssége mellett büntetőjogi felelősségét is elismerte az ügyészségen. Ügyvédje, Kovács M. Gábor, a Független Hírügynökségnek akkor hangsúlyozta: védence azt mondta, hogy a pénzt nem magáncélra, hanem az azóta feloszlott Fiatal Baloldal (FIB) különböző rendezvényeire költötték. Újhelyi István, a FIB korábbi elnöke erről azt mondta: a Fiatal Baloldalnak a Zuschlaghoz köthető egyesületekhez, alapítványokhoz szervezetileg nem volt köze.

Az ügyben 10 ezer oldalas iratanyag gyűlt össze a nyomozás alatt. A tárgyalás a 16 vádlott meghallgatásával kezdődik, majd több mint 200 tanút kérdez ki a bíróság az ügyben. A nagy sajtóérdeklődés miatt a tárgyalást a bíróság dísztermében tartják, és csak az akkreditált újságírókat engedik be oda.








hirdet�s