Ma dönt a kormány a közlekedésfejlesztési projektekről

Körülbelül ezer milliárd forintos támogatásról dönt szerdai ülésén a kormány. A fővárosi projekten keresztül Budapest összesen 250-260 milliárd forintnyi uniós támogatást kaphat a 4-es metró megépítéséhez.

A Népszava viszont úgy tudja, hogy szerdán a kabinet nem tűzi napirendre a metróberuházást.

A lap szerint a kormány azért vár a döntéssel, mert az EU még nem fogadta el az Új Magyarország Fejlesztési Terv közlekedési operatív programját, amelynek része a metróberuházás is. Ez a brüsszeli döntés a hét végére várható, ezért az is elképzelhető, hogy a kormány csak a jövő héten vagy még később, augusztus második felében – amikor már Gyurcsány Ferenc  miniszterelnök visszatért szabadságáról – dönt a metróprojektről.

A kabinet szerdai ülésén a 2007 és 2013 közötti időszakra összesen 1000 milliárd, ezen belül a következő két évre 600 milliárd forintnyi közlekedésfejlesztési támogatásról dönthet.

A tervezett beruházások között szerepel az M0-ás autóút déli szakaszának autópályává bővítése az M1-es és az M5-ös autópályák közötti szakaszon 2010-ig, a 4-es főút 2×2 sávossá szélesítése 2013-ig, valamint a szolnoki északi, a kisújszállási és a debreceni elkerülő utak megépítése is.

Ezen kívül Debrecen, Miskolc és Szeged  villamoshálózatainak korszerűsítése, illetve a Budapest-Lökösháza és a Szolnok-Debrecen vasútvonalak 120-160 kilométer per órás szerelvényekkel járhatóvá tétele is szerepel azok között a projektek között, melyeket várhatóan szerdán támogat a kabinet – közölte korábban Bajnai Gordon.
Ugyanakkor valószínűleg csak továbbfejlesztésre javasolt projektként támogatja a kormány a záhonyi komplex (út- és vasúthálózat) fejlesztéseket. Erről novemberben születhet döntés.

A területfejlesztési miniszter hozzátette: a végleges listát az elfogadott projektekkel és a pontos számokkal szerdán, illetve csütörtökön hozza nyilvánosságra a kormány, ezután kezdődhet a projektek végleges kidolgozása.








hirdetés




hirdet�s