M6Log Iseum Rallye – Nagy csata várható a nyugati murvás viadalon

Akt.:
M6Log Iseum Rallye – Nagy csata várható a nyugati murvás viadalon
Szombathely – Új szakaszok, pénteki kvalifikáció és éjszakai autókiállítás is színesíti az esztendő harmadik raliversenyét.

Két északkeleti aszfaltos futamot követően – Miskolc és Ózd – az ország nyugati szegletébe látogatott az első osztályú ralibajnokság mezőnye. Az előttünk álló hétvégén a szombathelyi központú M6Log Iseum Rallye-­val folytatódik a szezon. A vasi szakaszok és a háromnapos program számos érdekességet, újítást tartalmaz, amelyet a versenyzők is szívesen fogadtak.

Kvalifikáció

Az ERC mintájára pénteken délután kvalifikációs szakaszt tartanak az első tizenöt páros részére. A legeredményesebben szerepelt egységek választanak először másnapi rajtpozíciót, tehát nem a korábban megszokott elvek rangsorolnak az első napon. Ennek azért van jelentősége, mert murván nem feltétlenül előnyös a mezőny elején rajtolni, hiszen az első néhány autónak az is a feladata, hogy letakarítsa a szakaszt. A pénteki rajtceremónia után Szombathely főterén egy éjszakai autókiállítást tartanak, szombaton viszont beindul a nagyüzem. Két nap alatt tizenegy gyorsasági vár az ORB párosaira.

– Jó lenne ott folytatni, ahol legutóbb, aszfalton abbahagytuk – fogalmazott a miskolci Hadik András, aki a borsodi és a nógrádi utakon a leggyorsabb volt. – Tavaly nem volt szerencsénk a szombathelyi murván, bízom benne, hogy idén fordul a kocka. Érdekes, izgalmas és jó versenyre van kilátás, ahol a féktávokat pontosan kell eltalálni, és a kigyorsításokra is nagyon oda kell figyelni. Ha műszaki oldalról nem lesz problémánk, akkor az ózdi siker után újabb szép eredményt érhetünk el.

Nagy visszatérő

Az M6 Log Iseum Rallye-n egy korábbi magyar bajnok is visszatér a táncba. Kiss Ferenc (1998 és ’99 legjobbja) 12 év szünet után ül vissza a versenyautóba. A várakozás természetesen óriási a pilótában, aki szeretne az élmezőnyben autózni a debütáló futamon.

Egyre jobban érzi az R5-ös i20-as Hyundait Lovász Pál is. Bár az első idényét tapossa a legerősebb kategóriában, igyekszik felvenni a ritmust. Miskolcon és Ózdon beverekedte magát a top 10-be, annak ellenére is, hogy most még a tanulófázisban tart.

– Fantasztikus az autó, mi viszont még a hosszú út elején járunk – tette hozzá Lovász Pál. – Folyamatosan lépkedünk előre, de ezzel a technikával hosszú időre tervezünk. Nem lehet ész nélkül nekiesni, a murva ráadásul teljesen más vezetési stílust igényel, mint az aszfalt. Rendkívül fontos, hogy a féktávot eltaláljuk, vélhetően a jó helyezések ezekben a derékszögű kanyarokban dőlnek majd el. Bízom benne, hogy tovább tudunk fejlődni, és egyre közelebb kerülünk a top 5-höz.

A szombathelyi futam végén ugyancsak érdekesség lesz, hogy a külön pontokért zajló szakasz (Power Stage) egy rendkívül hosszú, 25 kilométeres gyorsasági lesz. A párosok tehát nem spórolhatják el a végét sem, vélhetően az utolsó pillanatig öldöklő csata várható az élmezőnyben és a többi kategóriában is. A futam díjkiosztó ünnepségét vasárnap délután tartják a vasi megyeszékhelyen, az Iseum múzeum előtti területen.

ÉM-ME


Az ORB állása két futamot követően:

1. Herczig Norbert, Bacigál Igor (Skoda Fabia R5) 48 pont

2. Hadik András, Kertész Krisztián (Ford Fiesta R5) 38 pont

3. Turán Frigyes, Farnadi Ágnes (Ford Fiesta R5) 36 pont

4. Vincze Ferenc, Bazsó Attila (Skoda Fabia R5) 32 pont

5. Velenczei Ádám, Szedő Csaba (Hyundai i20 R5) 18 pont

6. ifj. Kiss László, Kissné Varga Zsuzsan­­na (Ford Fiesta R5) 18 pont









hirdet�s