M3-as: finn módszerrel ellenőriztek Gelejnél

Válogatás nélkül megállítanak mindenkit és alkoholteszttel kezdik az ellenőrzést (illusztráció)
Válogatás nélkül megállítanak mindenkit és alkoholteszttel kezdik az ellenőrzést (illusztráció) - © Fotó: ÉM
Gelej – A rendőrök – társszervekkel közösen – tartottak átfogó közlekedési ellenőrzést az M3-ason Gelejnél.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Emőd Autópálya Alosztályának munkatársai, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt., a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal, a Katasztrófavédelem, valamint a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal tartottak közösen ellenőrzést szeptember 26-án 9 óra és 15 óra között az M3-as autópálya geleji pihenőjénél.

Biztonsági öv, pihenőidő

A rendőrség, valamint a társ­szervek munkatársai több szabálytalanságot tártak fel az ellenőrzések során. Öt járművet rendeltek be műszaki vizsgára, továbbá négy gépjárművet – műszaki állapotuk miatt – azonnal kitiltottak a közúti forgalomból.

Ellenőrizték a pihenőidő betartását, a biztonsági öv használatát, továbbá be nem jelentett foglalkoztatás miatt is eljárást indítottak.

Szabó Péter, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rend­őr-főkapitányság sajtóreferense mondta el, hogy a rendőrök a „finn módszer” keretében 1393 esetben alkalmaztak alkoholteszteres ellenőrzést, amely során egy fő ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból. Ezen túlmenően 22 gyorshajtóval szemben is intézkedtek, mielőtt balesetet okozhattak volna.

Kiemelt figyelem

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és tíz rendőrkapitányságának munkatársai továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a közlekedés biztonságára.

A közlekedésbiztonsági szakemberek szerint többször is hangsúlyozni kell, hogy az ittas járművezetők és a gyors­hajtók magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára.

Szaniszló Bálint


Az északi országban bevált gyakorlat

Bő egy évtizede Finnországban a szeszesital-fogyasztás s a kapcsolódó ittas járművezetés kiemelt egészségügyi és közlekedésbiztonsági problémának számított. A helyzet kezelése érdekében a kormányzat a megfelelő módszereket kereste, és meg is találta. Először a jogszabályi háttérben vezettek be szigorításokat, majd gyakorlati síkra lépve megreformálták a rendőri intézkedéseket. Jelentős mértékben fokozták a közúti alkohol-ellenőrzések számát, s ennek érdekében új elektromos kézi légalkoholmérő készülékeket szereztek be. Napjainkban minden finn rendőr rendelkezik saját elektromos légalkoholteszterrel, akinek feladatát részben vagy egészben a közúti ellenőrzések végrehajtása képezi. Ezentúl jogszabály rendelkezik arról, hogy valamennyi közúti ellenőrzést kötelező jelleggel légalkoholméréssel kell kezdeni a jármű vezetőjével szemben.

Ezzel a módszerrel egy-egy ittasság-ellenőrzés mindössze néhány másodpercet vesz igénybe, s negatív eredmény után a gépkocsivezető késedelem nélkül folytathatja az útját. (A helyszín megválasztásával kapcsolatban fontos, hogy az a biztonságos tömeges leállításra alkalmas legyen, feleslegesen ne tartsa fel a forgalmat, s ne veszélyeztesse az ellenőrzők és ellenőrzöttek testi épségét.)

A finn módszer egyike lett a bevált európai gyakorlatoknak („best practice”), így nem csoda, hogy annak alkalmazását más európai országok rendőrségei is átvették (Svájc, Szlovénia stb.). A finn módszerről hazánkban elsőként az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság honlapja tudósított. Ennek köszönhetően a módszer szakmai berkekben – s azon túl is – ismertté vált, s egyes megyei közlekedésrendészeti vezetők el is határozták az új ellenőrzési mód alkalmazását saját illetékességi területükön.








hirdet�s