Általános sztrájkot eredményez a kampányfogásnak nyilvánított romániai béremelés

Általános sztrájkba lépnek a romániai közalkalmazottak a jövő héten, az 50 százalékos béremelés kikényszerítését célzó megmozdulás a teljes román közszférát érinti. A közalkalmazottakat tömörítő szakszervezetek azt követően hozták meg ezt a döntést, hogy a képviselőház kedden több mint 50 százalékkal emelte meg a romániai oktatók bérét.

Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt megszavazott indítványa értelmében október elsejétől az egyetemi tanárok fizetését 74, a közoktatásban tevékenykedő pedagógusokét pedig 54 százalékkal emelik.

A parlamenti választások előtt két hónappal meghozott és emiatt sokak által választási populizmusnak tartott oktatói béremelés, valamint az ezt követő szakszervezeti követelések komoly aggodalomra adnak okot. Varujan Vosganian pénzügyminiszter szerint az általános fizetésnövelés rendkívül nehéz helyzetbe sodorja Romániát. A tárcavezető úgy látja: precedens nélküli infláció következhet, megugrik az államháztartás hiány, elértéktelenedik a lej, veszélybe sodoródik az ország gazdasági stabilitása. Ennek következtében Vosganian még Románia EU tagságának jogosságát is megkérdőjelezhetőnek látja.

A pedagógusok fizetésének emeléséről szóló határozatot azonban megvétózhatja a kormány. Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnök úgy véli: azt a alacsony fizetésű tanerők esetében kell alkalmazni, nem pedig úgy, ahogy azt a parlament megszavazta. A miniszterelnök egyeztetne a szakszervezetekkel, mivel szerinte az általános 50 százalékos béremelést az ország gazdasági helyzete nem teszi lehetővé.








hirdet�s