LÓSPORT – Angliában gyógyul tovább Overdose

Az angliai Pulborough-ba szállítják kedden a magyar csodalovat, Overdose-t, hogy ott gyógyuljon tovább – tájékoztatta a pannoniaoverdose.hu nevű internetes oldalt Mikóczy Zoltán, a ló tulajdonosa. Azért oda, és nem Alagra, mert utóbbi esetben már túl nagy volna a távolság Overdose és a lehetséges ez évi versenyhelyszínek között, így azonban megmarad a lehetősége annak, hogy Dózi még idén pályára léphessen.

“A lószállító kamion már hétfő este elindul érte Angliából, kedden pedig azonnal indulunk Pulborough-ba” – mondta Mikóczy Zoltán. “A szállító tájékoztatása szerint a három órás hajózást is beleértve körülbelül hét órát tart az út, ami nem számít soknak, nem szabadna, hogy Overdose-t megviselje. Szerda este érkezik majd Ribárszki Sándor idomár, és két állatorvos, Szmodits Zsolt és Plutzer Béla, hogy csütörtök reggel az angliai állatorvossal együtt újra megvizsgáljuk ultrahanggal Overdose lábát, és megbeszéljük a további teendőket” – magyarázta a szakember.

Mikóczy Zoltán elmondása szerint azért Angliába és nem Magyarországra szállítják a lovat, mert így megmarad az elméleti esélye annak, hogy még idén versenyezhessen az állat. Ennek ellenére nem az a cél, hogy Overdose még az idén versenyezzen, hanem az, hogy 100 százalékosan meggyógyuljon. Angliában Mikóczy Zoltán régi barátja, Ladislav Kubista gondozza majd a lovat, akiben a szakember teljes mértékben megbízik. “Nyugodt szívvel mondhatom, hogy hozzáértő kezek közé kerül és gondos ellátásban fog részesülni” – zárta le mondandóját a tulajdonos.



Sporthírek






hirdet�s