Lövés is dördült a Győri kapui verekedésben

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció
Miskolc – Előbb ütött a férfi a fegyverrel, majd el is sült a pisztoly.

Egy Zoltán utcai italméréshez kellett nagy erőkkel kivonulniuk a rendőröknek és a mentőknek pénteken este Miskolcon, tudtuk meg. Két férfi szólalkozott össze, majd egyikük pisztolyt rántott, amikor a másik az édesanyját kezdte szidni.

Mint Dobi Tamás, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője érdeklődésünkre elmondta, a 42 éves férfi nem éppen rendeltetésszerűen használta a gáz-riasztó fegyvert: markolatával vágta fejbe a másik, 45 éves férfit. Az ezután kezdődő dulakodásban azonban a fegyver mégis elsült, bár az a szóvivő szerint nem célzott lövés volt.

A bántalmazott férfi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, az ügyben a rendőrség garázdaság miatt folytat eljárást.

– ÉM-HI –








hirdet�s