Lovász László: „Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy tegyünk valamit az oktatás érdekében”

Lovász László: „Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy tegyünk valamit az oktatás érdekében”
Lovász László: „Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy tegyünk valamit az oktatás érdekében” - © Fotó: 444.hu
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – A kormánytól több támogatás kell, a tanároknak pedig többet kell vállalni – mondta az MTA elnöke egy oktatási konferencián. Lovász László szerint sokat romlott a közoktatás helyzete, ezzel pedig azonnal kezdeni kell valamit. Albert Ákos cikke az Abcúgon.

„A köznevelés, oktatás helyzete jelentősen romlott, és ez objektíven mérhető például a PISA-felmérésekben vagy az innovációs mutatókban. Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy tegyünk valamit az oktatás érdekében” – mondta Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke háromszáz iskolaigazgató előtt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által megrendezett A jövőért, gyermekeink oktatásáért című oktatási konferencián. Az MTA közleményben számolt Lovász beszédéről.

Lovász azt is mondta, hogy a tanártüntetéseken látható energiát most a tanároknak, a kormánynak és a társadalomnak közösen kell abba az irányba fordítani, hogy valóban lényegesen javuljon a közoktatás helyzete. Szerinte a kormánytól több támogatás kell, és nem csak a tanárok fizetéséről van szó, “bár ez is nagyon lényeges, mert vonzóbbá kell tenni a tanári pályát”.

Az MTA elnöke szerint a közoktatás reformját nem szabad pénzkivonási lehetőségnek tekinteni, ahogyan azt sok korábbi kormány tette. Még mindig a kormány szerepéről beszélve Lovász László elmondta: nem szabad a mundér becsületét védeni, a hibákat el kell ismerni. A Köznevelési Kerekasztalt nem szabad arra használni, hogy „kieresszük a gőzt”, hanem a tanártüntetéseken látható energiát arra kell fordítani, hogy oktatásunk jobb irányba fejlődjön. Ehhez szerinte a tanároknak is többet kell vállalni.

“A gazdasági vezetők, politikusok, tudósok tapasztalata, véleménye, igénye fontos motiváció, de nekünk is meg kell értenünk, hogy hiába találunk ki új dolgokat, ezek megvitatás, kipróbálás, a tanárok fellelkesítése nélkül kudarcra vannak ítélve” – mondta az MTA elnöke.

Albert Ákos | abcug.hu








hirdetés