Lovagi tornák tere épül a diósgyőri vár mellett

Miskolc, 2015. július 29., szerda (MTI) – Új látványossággal gyarapodik a közelmúltban megújult diósgyőri vár, az ódon falak közelében épül meg a Lovagi tornák tere, a beruházás része a Diósgyőr-Lillafüred komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztési projektnek, a létesítményt augusztus 20-án adják át – hangzott el a projektet bemutató sajtótájékoztatón szerdán.

Kiss Gábor, Miskolc alpolgármestere azt mondta: a Lovagi tornák terének átadásával befejeződik a 2012-ben elkezdett, több mint 3 milliárd forint értékű fejlesztéssorozat. Ez a létesítmény mind a vár, mind pedig Miskolc turisztikai, idegenforgalmi életében meghatározó szerepet tölt majd be – tette hozzá.

Az akár ötezer néző befogadására alkalmas, 750 ülőhelyes fedett lelátókkal körülvett küzdőtér koncerteknek, színházi előadásoknak adhat otthont, emellett nevéhez hűen hagyományőrző lovagi tornák, felszereltségének köszönhetően pedig akár műlovagló vagy díjugrató nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas.

Az új idegenforgalmi és kulturális központ ugyanakkor Közép-Európában is egyedülálló lesz zenei fesztiválok, hagyományőrző rendezvények, közösségi ünnepek, sportesemények helyszíneként, a Lovagi tornák tere előtte kialakított vásártér pedig alkalmanként középkori hangulatú kirakodóvásároknak ad helyszínt.

Az építkezés megkezdése előtti régészeti feltárásoknak köszönhetően egy középkori vízvezetékre is bukkantak, amely a közeli forrásokból biztosította a vár vízellátását. A kőből épült csatorna a Lovagi tornák terének északi lelátója alatt fut végig. Az eredeti tervek módosításával ezt a részt olyan kiállítótérként alakították ki, amely egyrészt bemutathatóvá teszi a vízvezeték maradványait, másrészt alkalmi tárlatok helyszíne is lehet.

A miskolci önkormányzat a csaknem 3 milliárd 108 millió forintba került Diósgyőr-Lillafüred komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztése című projektre – amely tartalmazza a Lovagi tornák terének és a vásártérnek a építését is – 2 milliárd 626 millió forintot nyert, az augusztus 20-ra elkészülő létesítmények 977 millió forintba kerülnek.

Kiss Gábor közölte azt is: a Modern városok program keretében folytatódik a diósgyőri vár és környezetének további fejlesztése, a cél “nem az, hogy köveket rakjunk egymásra”, hanem az, hogy a térség egy vonzó turisztikai célpont legyen a történelmi értékekre alapozva.

– MTI –