Helyi közélet

2016.06.14. 09:27

Piroska néni, a babadoktor

Parasznya - Szeméttelepről mentette meg a babákat, a kezei alatt újjászülettek a játékok.

Parasznya - Szeméttelepről mentette meg a babákat, a kezei alatt újjászülettek a játékok.

Lánya még kisgyermekként arra kérte, gyógyítsa meg az egyik babáját. Piroska néni ellátta a kisbeteget, megjavította a sérült játékot. Akkor még nem is gondolta, hogy ez lesz a hobbija, és az első babát még közel ezer követi. Dolongovszky Józsefné Piroska néni ugyanis ennyi kidobott babának adott új életet, új ruhát és talán új személyiséget is. A célja az volt, hogy ezekkel a sérült babákkal segítse a beteg gyermekeket. Gyűjteménye jelenleg Parasznyán látható, de egy részéből a napokban nyílt kiállítás a II. Rákóczi Ferenc megyei könyvtárban, itt az érdeklődők októberig tekinthetik meg.

Száz baba várja

Mi Parasznyára utaztunk, hogy megismerjük a gyűjteményt és Piroska néni történetét, de a babadoktorral sajnos nem tudtunk találkozni. Ő ugyanis tavaly beteg lett, és mivel állandó felügyeletre van szüksége, ezért egy idősek otthonában gondozzák.

– Szerencsére már jobban van, és remélem, hogy hamarosan újra tud dolgozni. Muszáj, mert még száz baba várja, hogy újat varázsoljon belőlük – ezt Sztupák Krisztina mondta, aki magára vállalta a gyűjtemény gondozását, sőt már korábban is segített a 80 éves Piroska néninek, hogy minél többen megismerjék a babáit és azok történetét. Krisztinának szívügye a babakiállítás, a parasznyai kiállítóterembe is úgy kísért be minket, mint egy szentélybe. Elárulta, amikor Piroska néni beteg lett, ő itt bújt el, hogy kisírja magát.

„Hatalmas szeretetet adnak ezek a babák, lenyűgöz, hogy mennyi munka van bennük, hiszen mindegyiket a szeméttelepről mentették meg. Számomra az a szorgalom, az a kitartás példaértékű, amivel Piroska néni újjávarázsolta ezeket” – fogalmazott.

Babadoktor

Piroska néni vágya az volt, hogy egyszer a tévébe is bekerüljön a babáival, Krisztina segített neki, így az egyik tévécsatorna filmet is forgatott a babák megmentőjéről. „De olyan boldognak még nem láttam, mint amikor a II. Rákóczi Ferenc könyvtárban megnyílt a kiállítása” – tette hozzá Krisztina.

Piroska néninek nincs kedvenc babája, mind a 960-at egyformán szereti, úgy emlegeti, hogy a gyermekei. Néhányat még az otthonba is magával vitt, a többi Parasznyán várja a látogatókat. A babakiállítás a posta melletti épületben kapott helyet, ahol egy szoba csak a szeméttelepről mentett babákkal van berendezve. Mindegyik játékfigura szinte külön egyéniség, nem véletlen, hiszen készítőjük arra is figyelt, hogy milyen ruha, kiegészítő illik legjobban a babák egyéniségéhez. Ha pedig kijavíthatatlan sérülése volt a játéknak – mondjuk hiányzott a karja, lába, vagy éppen törött volt az arca –, akkor azt ruhával, kiegészítővel fedte el Piroska néni. Egy apró fátyol, és már nem is látszott a porcelánarcon a repedés.

– Egy helyi férfi zsákszámra hordta a szeméttelepről a babákat Piroska néninek. Ő pedig megvizsgálta azokat, megfigyelte a tekintetüket, személyiségüket – már ha baba esetében beszélhetünk ilyenről –, és annak megfelelően álmodta újra a játékokat. Van, amelyik elegáns, estélyi ruhát kapott, vannak, amik népviseletben pompáznak, de vannak újragondolt Barbie babák is – sorolta Krisztina.

Hátha valaki…

A babakiállításokból van némi bevétele is, de azt mindig felajánlja jótékony célra, vagy a bohócdoktoroknak, vagy a leukémiás gyerekeknek, vagy éppen a helyi óvodának – tudtuk meg. Krisztinának pedig az az álma, hogy egyre többen keresik majd fel a babakiállítást, sőt szeretné, ha az országban is megismernék. Ehhez azonban az kellene, hogy legyen egy autó, amivel szállítani lehetne az értékes játékokat. Egyelőre csak reménykedik benne, hogy valaki lehetőséget lát Piroska néni megmentett „gyermekeiben”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában