Lopják a méheket Bács-Kiskunban – egymás ellen is küzdenek a méhészek

Hétfőre virradó hajnalban három Bács-Kiskun megyei településről loptak el méhkaptárakat és méhcsaládokat, összesen több mint másfél millió forint értékben. Nem kizárt, hogy ugyanaz a méhtolvaj járta végig a kalocsai, uszódi és császártöltési méhészeteket.
Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke a Független Hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, a lopott méhcsaládok szinte mindig a méhész szakmán belül maradnak, gyakran megrendelésre dolgoznak a tolvajok.

Az szakember szerint méhcsaládokat nem feltétlenül méhészek lopnak, de sokan közülük megveszik az olcsón felkínált családokat, holott nyilvánvaló, hogy a töredék áron kaptárakkal együtt eladott méhek lopottak. Olyan is előfordul, hogy kezdő méhész lop magának kaptárakat, de sokszor gyakorló méhész, ha például télen elpusztulnak a méhei, lopat magának máshonnan.

A szakmai szervezet állami támogatás igénybevételével, hamarosan ki fogja dolgozni azt az egységes azonosító rendszert, amellyel a méhészek a hozzájuk tartozó méhcsaládokat azonosítani tudják. A méhtolvajok ugyanis általában nem tartják meg a kaptárakat, hanem a bennük élő méheket saját kaptáraikba helyezik át. Ezt azonban nem tudják megtenni anélkül, hogy az eredeti kaptárban lévő drótkereteket – melyek a lépeket tartják – fel ne használnák. Az új rendszer lényege egy olyan azonosító jel, melyet nem csak egy a méhész birtokába kerülő igazolványba ütnek bele, de ezt a jelet a méhész minden eszközébe köteles lesz beütni. Bross szerint ez a rendszer Görögországban és Spanyolországban már jól üzemel.

Mihályné Bornemissza Eleonóra, a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője közölte: a tolvaj valószínűleg minden esetben ugyanaz volt.