López Szekszárdon is szakmai igazgató

Akt.:
A szakvezetőnek nem lehet azt tenni, mint egy edzőnek
A szakvezetőnek nem lehet azt tenni, mint egy edzőnek
Miskolc, Szekszárd, – Ha nyer az Aluinvent-DVTK, akkor akár már szombaton a második helyre léphet előre.

A női kosárlabda NB I 16. fordulójában szombaton 18.00-tól az Atomerőmű KSC Szekszárd vendége az Aluinvent-DVTK együttese. A piros-fehérek kedden megnyerték a Győr elleni hazai bajnokit, a 60-49-es sikerükkel jó alapokat teremtettek arra, hogy utolérjék, megelőzzék a Rába-partiakat. Ez utóbbi akár már ma bekövetkezhet, ha a Diósgyőr győz Tolna megyében, a Győr pedig elvérzik a Cegléd vendégeként. Vagyis az alapszakasz végi második hely megszerzése látótávolságon belül van.

A kispadról

A Győr ellen elért siker mellett volt egy érdekessége is a bajnokinak, az, hogy Miguel del Jesús López Alonso, az Aluinvent-DVTK szakvezetője ezúttal nem irányíthatta vezetőedzőként csapatát, edzői működési engedély hiányában szakmai igazgatóként konferálták fel a keddi mecc­s előtt. Az ügyről szerdai és csütörtöki lapszámunkban is részletesen írtunk, amelyből kiderült, hogy az Oktatási Hivatal állíthat ki egy olyan igazolást – a tréner szakmai végzettségét tartalmazó dokumentumainak benyújtása után –, amely alapján az eddigi ideiglenes és már lejárt engedélye után egy véglegeset kaphat a spanyol szakember. És hogy belekerülhet-e a szekszárdi mérkőzés jegyzőkönyvébe López neve, vagy csakúgy, mint a Győr ellen, ezúttal is Ambrus Erzsébet lesz papíron a DVTK első csapatának első számú edzője, erről Szabó István, a klub technikai menedzsere így nyilatkozott: „Nem lesz változás az előző mérkőzéshez képest, Miguel del Jesús López Alonso szakmai igazgatóként ül majd a kispadon Szekszárdon”.

A szüneti előtti

Elvileg a szekszárdi meccs behúzása nem jelenthet gondot a Diósgyőr számára, és ez a mérkőzés lehetőséget ad arra, hogy olyan játékosok is az eddigieknél nagyobb szerephez jussanak, akik eddig kevesebbet voltak a pályán, mint például a néhány napja szerződtetett amerikai légiós, Roneeka Hodges vagy a fiatal Bach Boglárka. Ők ketten jelen voltak a meccs előtti sajtótájékoztatón, így adta magát a kérdés: véletlen-e, hogy éppen ők ültek ki a szakvezető mellé?

– Nem olyan edző vagyok, aki megígér bárkinek is egyetlen percet, hogy megmondom előre valakinek, hogy mennyit játszik majd – mondta Miguel del Jesús López Alonso. – Roneeka azért jött, hogy segítsen nekünk. Korábban már dolgoztunk együtt, tudjuk, hogy mire számítsunk a másiktól, és most megbeszéltük, hogy lépésről lépésre építjük be a csapatba. Bogi az U20-as válogatott összetartására kapott meghívót, és jó hír, hogy a csapat szövetségi edzője, Imreh Ajtony is megdicsérte a hozzáállását, fizikai állapotát. És igen, fontos, hogy az utánpótláskorú játékosok erősödjenek, és ha lehet, lehetőséghez jussanak.

Ami pedig a mérkőzést illeti, erről a szakvezető a következőket mondta:

– A legfontosabb, hogy a koncentrációt fenntartsuk, mert tudat alatt egy szünetet megelőzően könnyen el lehet ezt veszíteni. A Szekszárd hazai pályán szoros eredményeket ért el, meccseket is nyert, úgyhogy az a feladat, hogy az energiánkat összpontosítsuk és szerezzük meg a győzelmet.

Berecz Csaba



Sporthírek