2012.02.9 10:53; Frissítve: 2012.02.9 10:53


Loki: Újra és újra bizonyítani kell

Loki: Újra és újra bizonyítani kell
A Loki trénere szerint mindenkinek a saját kezében van a sorsa a kezdőcsapatba kerülést illetően.

 A vasárnapi két felkészülési mérkőzés után szerdán csak másfél meccset tudott megvívni a DVSC-TEVA Belekben, ugyanis míg a szlovák Senicával ragyogó napsütésben csaptak össze a debreceniek, az esti, Steaua Bukarest elleni derbit elmosta az eső.

A délutáni kilencven perc kiegyenlített játékot, de 2-1-es Loki-vereséget hozott. Az első félidőben mindkét gárda előtt akadt lehetőség, ám a kapuba egyik fél sem tudott betalálni. A szünet után gyors gólváltás következett: a szlovák vezetést Dombi egyenlítette ki egy megpattanó lövéssel, majd két perc múlva kialakult a végeredmény.

 

Az eredmény másodlagos

- Az első meccset lehet inkább érdemben értékelni, ott ugyanis mindkét félidőt lejátszottuk – nyilatkozta a Naplónak Kondás Elemér vezetőedző. – Úgy vélem, megfelelően hajtottak a fiúk, emellett igyekeztünk valamit megvillantani a minőségi futballból, ez hellyel-közzel sikerült is. Ami fontos, hogy a pályára lépő futballisták megkapták a meccsterhelést, az eredménnyel eddig sem foglalkoztam, mert a felkészülés során nem ez a lényeg. Nyilván szeretünk nyerni, de ez most nem sikerült – mondta a tréner.

 

Adott a lehetőség

A sokszoros román bajnok elleni találkozót Antalyában, a Mardan-stadionban rendezték, de a rendkívül heves esőzés miatt a játékvezetők 1-0-ás Steaua-vezetésnél a szünetben lefújták a meccset. – Erről a megmérettetésről már nehezebb érdemit mondani, hiszen nem sikerült végigjátszanunk, ráadásul a félidő felétől már kezdett irreálissá válni a pálya. Jól kezdtünk, próbáltunk kombinatív játékot bemutatni, voltak szép támadásaink. Előfordult, hogy picit kihagytunk, akkor az ellenfél jobban ránk jött, ebből lőttek is egy szép gólt a bal felső sarokba. Több jó teljesítményt láttam a nap folyamán, de nem szoktam egyénileg kiemelni senkit. Továbbra is azt mondom, mindenki előtt ott a lehetőség, hogy bizonyítsa: helye van a csapatban. Az ugyanis semmit sem jelent, ha valaki az ősszel jól teljesített, nincsenek bérelt helyek, újra és újra bizonyítania kell mindenkinek. HBN-TN

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Foci
Veretlen bajnokot avattak Debrecenben!
Labdarúgás - Tegnap este veretlenül zárta a magyar bajnokságot a DVSC-Teva. Nézze meg képeinken, hogy hogyan [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Góllövőlista
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája: tovább »
Megyei foci leggyorsabban a Szabolcs Online-on!
Tájékozódjon portálunkról a leggyorsabban a megyei futball eredményekről! tovább »
Ön szerint ki volt a DVTK legjobbja a Vasas ellen?
Csodálatos gólokkal és győzelemmel  zárta a szezont a DVTK, ami az újonc diósgyőrieknek 7. helyezést [...] tovább »
Nem volt jó előnyben lenni
Labdarúgó NB III. Tisza-csoport, 27, forduló, szombati mérkőzések: Hiába vezetett a Baktalórántháza és a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés