LMP: Miskolc példát mutatott

Miskolc – A Lehet Más a Politika városi szervezet úgy gondolja, hogy Miskolc és az Avas példát mutatott a szerdai tüntetéssorozaton. Nem történt rendbontás, az Avas lakói megmutatták, hogy városunk élhető hely, a közlekedési kellemetlenségeket az autósok és a közösségi közlekedést használók is tolerálták.

Az Lehet Más a Politika ugyanakkor úgy gondolja, hogy a felvonuló szervezetek nem mondták ki mit is akarnak kezdeni az Avason, vagy akár az ország más területein kialakult közbiztonsági, szociális katasztrófával fenyegető helyzettel.

Ugyanakkor az LMP már 2010-ben bemutatta a közösségi rendőrség koncepcióját. A hónapban bejelentett „Magyarország talpra áll” alternatív költségvetési javaslatunkban pedig kifejtettük, hogy milyen társadalmi beruházásokra lenne szüksége az országnak ahhoz, hogy ezeket a feszültségeket tompítani tudjuk, az ország gazdaságát fenntartható pályára helyezzük akár már a következő költségvetési évben.

– Lehet Más a Politika Miskolci Helyi Csoport –








hirdet�s